Küldi az APEH a kivonatokat
Megkezdte a túlfizetést vagy a tartozást kimutató – illetve tavalyi késedelmi pótlékkal érintett – folyószámla-kivonatok postázását az adóhivatal. A kivonatokat az egyéni vállalkozók és a magánszemélyek augusztus 31-ig, a gazdálkodó szervezetek és a társas vállalkozások pedig legkésőbb október 31-ig kapják kézhez. (B. M. T.)
Mérséklődtek a termelői árak
Az ipari termelői árak májusban 0,5 százalékkal mérséklődtek a 2002. májusi szinthez képest, és 0,6 százalékkal maradtak el az idén áprilisitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az ipar termelői árai áprilisban 0,7 százalékkal csökkentek egy hónap alatt, és 0,1 százalékkal nőttek a tavaly áprilisihoz képest. (MTI)
Pesszimistább a lakosság
A Közgáz fogyasztói bizalom index 2003 második negyedévében 171,1 százalék volt az 1996-os bázisévhez viszonyítva: 2003 első negyedévéhez képest ez nagyjából 3,9 százalékpontos csökkenés. Az index csökkenését elsősorban az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos rövid és hosszú távú várakozások okozták. (MTI)
Új kamionok
A Hungarocamion (HC)-csoport nyolcmilliárd forint összértékben 370 új vontatót, illetve 260 félpót- és 80 pótkocsit vásárol. A kiírt beszerzési tender eredményeként a vontatójárműveket a Volvo, Mercedes és DAF, a tandemeket a Volvo, a félpót- és pótkocsikat a Schmitz cég 2003 júliusától októberéig folyamatosan szállítja le. A beszerzésekkel együtt a HC-csoport járműparkja több mint 1300 egységből áll majd. (MTI)
Szerbiai befektetés
Megalakította első szerbia-montenegrói leányvállalatát, a zentai Vojvodina Gabona Kft.-t a Szabolcs Gabona Holding Rt.: a százezer dolláros befektetéssel létrehozott cég szemes termények és szójadara, valamint takarmány, koncentrátum, illetve premix nagy- és kiskereskedelmével foglalkozik. (MTI)
Gabonaimport hitelből
Az ukrán pénzügyminiszter felszólította a parlamentet arra, hogy gabona importjára engedélyezze kétszázmillió dollár hitel felvételét. Idén valószínűleg hárommillió tonnánál nem terem több malmi búzából, ami jócskán elmarad a tavalyi tizenegymillió tonnától. A hazai kereslet kielégítése érdekében Ukrajnának idén mintegy kettőmillió tonna búzát kell majd importálnia. (MTI)
A lehetőségek 15 éve: tízmillió forintra emelkedett az energetikai otthonfelújítás támogatása















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!