Simon apja feljelentette a főügyészt

2003. 07. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simon Tibor, a tavaly áprilisban brutális bántalmazásba belehalt egykori ferencvárosi labdarúgó édesapja feljelentette Sódor István fővárosi főügyészt hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt – közölte lapunkkal Kiss István, az édesapa jogi képviselője.
A Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett beadvány szerint Sódor összejátszott az elkövetőkkel, mert olyan vádiratot nyújtott be a bíróságra, amelyből az tűnik ki, hogy a sportoló halála véletlenszerű volt, nem pedig emberölés okozta. Sódor István lapunknak nyilatkozva visszautasította a tettesekkel való egyezkedésre utaló vádakat, s közölte: az ügyészség korrekten felderítette a bűncselekményt, és az adatok alapján készítette el a vádiratot. Hozzátette: a vádat – bizonyítékokkal alátámasztva – az eljárás bírói szakaszában is módosíthatják.
A vádirat szerint a négy elkövetőnek – kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – halált okozó testi sértés miatt kell felelnie, míg az emberölés alapesetéért öttől tizenöt évig vagy életfogytig tartó büntetés szabható ki.
Kiss István szerint bizonyítható a szándékos emberölés, mivel a szakértői vélemények szerint Simon Tibor sérülései önmagukban is halált okozhattak. – A vádirat koncepciója, hogy rendőr nem ölhet. Az elsőrendű vádlotton, G. Jánoson kívül – aki nem volt rendőr – mindenki enyhe büntetéssel ússza majd meg az eljárást. Mindössze azt kell tagadniuk, hogy tőlük származik a végzetes rúgás – állítja Kiss.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.