Teherán kemény ellenfél

Az 1979-es iszlámista forradalomig Irán az Egyesült Államok talán legfontosabb NATO-n kívüli szövetségese volt – a Szovjetunióhoz való közelsége miatt –, ám a fordulat ritkán látott ellenségességet váltott ki a két ország között. Az elmúlt negyed évszázadban már többször kerültek szembe egymással, s elemzők szerint egy kiterjedt konfliktusnak igazából azóta nagy az eshetősége, amióta kiderült, Irán biztonsága és befolyása fokozása érdekében nem elégszik meg a hagyományos fegyverzettel.

2003. 07. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szankciókat vezetett be 2002 júliusában az Egyesült Államok néhány kínai cég ellen, mivel azok közreműködtek több korszerű őrhajó eladásában az iráni haditengerészet részére. A hajók speciális, nagy sebességű, C–14-es katamaránok voltak, kis hatótávolságú rakétákkal felszerelve, melyek Washington félelmei szerint azonban komoly fenyegetést jelenthetnek a Perzsa-öbölben hajózó egységeire nézve. Az üzlet jól szemlélteti, hogy a nemzetközi korlátozások ellenére Irán igyekszik ügyesen felhasználni pénzügyi forrásait hadereje korszerűsítésére, csapásmérő képességének növelésére.
Az irániaknak persze volt honnan tanulniuk. Reza Pahlavi sah dollármilliárdok tucatjait költötte fegyverkezésre, s kedvencei az amerikai gyártók voltak. A hetvenes években nem kevesebb, mint 190 F–4 Phantom, 166 F–5 Tiger vadászrepülőgép került Iránba, s kevesen tudják, hogy a Top Gun című film főszerepében ismertté vált F–14 Tomcat vadászból is vettek 77 darabot. Irán a legjobb úton volt afelé, hogy 150 darab F–16-osra tegyen szert, amikor a forradalom bekövetkezett, s az amerikaiak minden szállítást felfüggesztettek.
A többségében amerikai hadfelszerelés miatt Iránnak súlyos logisztikai problémával kellett szembenéznie, melyet részben beszerzési forrásainak diverzifikálásával, másrészt önálló fejlesztő- és gyártókapacitás létrehozásával oldott meg. A sokféle fegyverzet azóta is hozzájárul az önálló iráni katonai technológia fejlődéséhez, s az is kiderült, hogy immár saját vadászgép (típusneve Azarakhsh, azaz Villám) fejlesztésére is vállalkoznak.
Irán hagyományos erői azonban még a figyelemre méltó eredmények ellenére sem váltották volna ki az Egyesült Államok fokozott érdeklődését, mely végsősorban a katonai opció egyre nagyobb valószínűségét vetíti előre. Az amerikai figyelem és az aggodalom a nukleáris programnak szól. Bár az ország aláírta az atomsorompó-egyezményt, és 1992 óta rendszeresen lehetővé teszi nukleáris létesítményeinek ellenőrzését, nem részese a kiegészítő rendelkezéseknek, melyek meglepetésszerű és korlátlan vizsgálatokat tennének lehetővé. Vélemények szerint az orosz segítséggel épülő busehri erőműben uránt dúsítanak, s az amerikaiak szerint ez 2005-re nukleáris fegyvert eredményezhet. Alátámaszthatja az amerikai aggodalmakat, hogy tegnap dúsított urániumot találtak környezeti mintaanyagokban az ENSZ Iránban dolgozó fegyverszakértői. Ez azt bizonyíthatja, hogy Teherán urániumot dúsított anélkül, hogy értesítette volna az ENSZ illetékes szervezetét.
Az aggodalmak másik része a rakétaprogramnak szól. Kérdéses, hogy a hatalmat kezében tartó iráni klérusnak terrorcselekmények elkövetése a szándéka, vagy a rakétákra már a Busehrben előállított „speciális” fejrészt szeretnék majd felszerelni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.