Vereségre készülhet a BBC

MTI
2003. 07. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vereségre készül a BBC a munkáspárti kormánnyal az iraki hírszerzési anyagok kezelésének ügyében kirobbant, évtizedek óta példátlan médiaháborúban, miután gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az értesülések manipulálásának hírébe hozott kormányszóvivőt a parlamenti vizsgálat e vádpontban nem fogja elmarasztalni – írta a tegnapi The Times, amely szerint az ügy több vezető állásába is kerülhet.
A két hete kezdett alsóházi vizsgálat célja annak kiderítése, hogy a brit kormány nem élt-e vissza a hírszerzési adatokkal az iraki háború hazai támogatottságának erősítése céljából. A vizsgálatot végző külügyi bizottság főleg arra a május végén elhangzott BBC-állításra összpontosít, amely szerint a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal követelte a tavaly szeptemberben ismertetett hírszerzési információcsomag közzététele előtt, hogy a dossziéba vegyék bele: az iraki tömegpusztító fegyverek akkoriban 45 perces bevetési készültségben voltak. A vita középpontjába kerülő tudósítás készítője, Andrew Gilligan katonapolitikai szerkesztő „megbízhatatlannak” mondta ezt az információt. Gilligan a rádiótudósításban még nem használt neveket, de a Mail on Sunday című bulvárlapnak írt, nem sokkal későbbi cikkében már egyértelműen állította, hogy Alastair Campbell kormányszóvivő személyesen követelte a 45 perces készültségről szóló kitétel beleírását a dossziéba.
Campbell, akit a külügyi bizottság a múlt héten meghallgatott, több levélben követelte, hogy a BBC kérjen elnézést a kormánytól. A brit tévé- és rádiócég hírigazgatója, Richard Sambrook akkor még erőteljesen visszautasította a szóvivő követelését, de a pénteki The Times értesülése szerint maga is rosszul fogadta Gilligannek a Mail on Sundayban közölt írását.
Továbbiak a 27. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.