Átstartolt egy repülőgép Ferihegyen tegnap reggel, mert egy másik utasszállító géppel került volna egy kifutópályára. A Münchenbe tartó Lufthansa-gép engedélyt kapott arra, hogy kiguruljon a kifutópályára, majd megkapta a felszállási engedélyt is. A pilóta azonban késlekedett, az irányítótorony pedig egy leszállásra készülő repülőgép miatt visszavonta a felszállási engedélyt – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Mester Szilvia, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat sajtóreferense.
A cég átstartolásról kiadott sajtóközleménye szerint a reggeli órákban a Ferihegyi repülőtér irányítói egypályás üzemben dolgoztak, ami annyit jelent, hogy az egyik futópálya karbantartása miatt ugyanazt a futópályát használták az induló és az érkező repülőgépek.
Háromnegyed kilenckor a Lufthansa 3445-ös müncheni járata engedélyt kapott – az előtte lévő repülőgép felszállása után – a futópályára való kigurulásra, miközben az Aerosweet légitársaság Ferihegyre tartó gépe 11 kilométerre a futópályától ráfordult a végső megközelítési egyenesre. A két gép egymáshoz viszonyított helyzete alapján a légiforgalmi irányító kiadta a Lufthansa-járatnak a felszállási engedélyt.
Mivel a felszállásra készülő repülőgép az engedély birtokában nem kezdte meg azonnal a felszállást, az irányító – az érkező gép helyzete alapján, a biztonság érdekében – visszavonta a Lufthansa felszállási engedélyét, míg az érkező gépet átstartolásra utasította. Egy megszakított megközelítési eljárás végrehajtása nem mindennapos esemény, de nem is rendkívüli: minden repülőtér minden futópályájára ki vannak dolgozva ezek az eljárások. A repülőtéri irányító helyesen járt el, amikor visszavonta a felszállási engedélyt, és nem hagyta, hogy a lassú (légcsavaros DASH 8) induló repülőgép esetleg nem megengedhető közel kerüljön az érkező gyors Boing 737-eshez – áll a közleményben.
Kocsis Máté: Nem igaz, hogy az RTL nem politizál + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!