Ősszel várhatóan új székházba költözik a Fidesz, mert a Lendvay utcai épület a kibővült Szövetség apparátusának már szűknek bizonyul. Lapunk információi szerint – az elnökség döntése értelmében – nem válnak meg jelenlegi székhelyüktől, csupán kiadják azt, és a belvárosban bérelnek majd nagyobb épületet, amely alkalmasabb pártközpont kialakítására. Úgy tudjuk, a közeljövőben felkérnek egy nemzetközileg ismert céget a Lendvay utcában lévő régi villaépület értékének felmérésére, és ezt követően hozza meg a Fidesz vezetése a végleges döntést. Korábban az a lehetőség is napirenden volt, hogy eladják a székházat, és újat vásárolnak, de most a bérlést tartják a megfelelő megoldásnak. A jelenlegi ingatlant nyilvánvalóan kisebb összegért tudják kiadni, mint amennyi a kiszemelt székház bérleti díja, de a különbözet nem lesz olyan mértékű, amelynek kifizetése problémát okozna a pártnak.
A Fidesz vezetése gyakorlatilag már a májusi kongresszust követően döntött arról, hogy új központi épületet kell keresni, hiszen a nyolc tagozat megalakulásával többszörösére növekedett a párt adminisztrációja. Jelenleg az elnökség tagjai és a kabinet munkatársai is csak szűkösen férnek el a patinás, de egy néppárt működtetésére kevésbé alkalmas Lendvay utcai székházban.
Ünnepi bevásárlás: Így tartanak nyitva az élelmiszerboltok december 24-én és szilveszterkor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!