Önt pont a téli krízis idején nevezték ki hajléktalanügyért felelős miniszteri biztosnak. Több embert sikerült megmenteni a téli fagyhaláltól az akkori intézkedései révén?
– A téli krízis kezelésével soha nem lehet elégedett az ember mindaddig, amíg nem sikerül minden hajléktalan embernek ellátást adni. Ezért azt mondom, hogy a szakmában dolgozó munkatársakkal vagyok elégedett. A felhasználható 200 millió forintból a fővárosban százharminc speciális kórházi férőhelyet teremtettünk, a szükséges területen a nappali melegedőket éjszaka is nyitva tartottuk, és az ellátókkal rendszeres kapcsolatban álltunk. Bár tevékenységünkkel sok ember életét sikerült megmenteni, még mindig több ezren vannak fedél és ellátás nélkül – rengeteg a teendőnk.
– Hány hajléktalant szállásoltak el a minisztérium tükörtermében? Csehák Judit miniszter asszony ugyanis ezt a lehetőséget is felajánlotta az utcán élők megmentésére.
– A minisztérium tükörtermét ugyan nem, de megnyitottuk december 22-én az intézmény fűtött garázsát, a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségeket és az orvosi rendelőt is. Szomorú, de tény, hogy a belvárosban – ahol talán a legtöbb hajléktalan ember él – ez volt az egyetlen éjjeli menedék. A rövid idő miatt nem lehetett a rendszerszerű megoldást megvalósítani.
– Szóba került a mentőkórház épületének átalakítása és megnyitása is.
– A mentőkórházat tavaly még nem nyitottuk meg, de az idén valószínűleg elkezdődik a létesítmény felújítása. Szándékaink szerint az épületet teljes egészében a legszegényebbek ellátására használjuk majd.
– Nemrég azt láttam Budapesten, hogy a rendőrök elzavartak egy köztéri padról két hajléktalant. Elgondolkodtatott az eset, főleg azért, mert Demszky Gábor főpolgármester és Kökényesi Antal egykori rendőrkapitány is mást ígért. A tolerancia csak a téli krízis idejére volt érvényes, és most következik a fedél nélküliek kálváriája a rendőrséggel?
– Az újonnan kinevezett rendőrkapitánnyal még nem találkoztam, de Kökényesi Antallal rendszeres kapcsolatban álltunk, és megkezdtük a közös munkát. A napokban sok szó esett a koldusokról, a koldulásról, amit gyakran teljes mértékben azonosítanak a hajléktalan emberek problémáival. Az utcán keverednek a szociális, a rendészeti és az idegenrendészeti problémák. Úgy gondolom, hogy a rendőrségnek az utóbbi kettővel van dolga. Ha egy rendőr elzavar egy békésen üldögélő hajléktalant, ezzel azt sugallja a társadalom felé, hogy ez az ember nem tisztességes, csupán zavaró tényező, amelyet el kell távolítani. Sajnos nagyon sok politikusnak is az a javaslata a hajléktalanügy megoldására, hogy lehetőleg telepítsük valahová jó messzire ezeket az embereket, hogy a helyieket ne zavarja a látvány. A hajléktalanok ügye azonban öszszetett kérdés, amit megoldani kell és nem eltüntetni.
– A rendőrök és a polgármesterek egy része nyilván úgy gondolja, hogy a választópolgárok akaratának tesz eleget ilyenkor. Ön szívesen látna az ablakából kitekintve az út menti padon egy kannás bortól elalélt, ápolatlan embert?
– Nagyon boldog lennék, ha senkinek nem kellene szembesülnie sem az alkoholbetegségben szenvedő, sem más, nyomorában mutatkozó hajléktalan emberrel, de csak akkor, ha ezt lakhatási támogatások megteremtésével, védett munkahelyek létrehozásával, az intézményrendszer fejlesztésével és a közösségek megtartóerejének erősödésével érhetnénk el. Aki hajlandó csak egy kicsit is végiggondolni a hajléktalanság okait, annak nem csupán zavaró tényező a hajléktalan ember. Nagyon sok támogató és segítő gesztust kapunk a társadalomtól. De bátran állíthatom azt is, hogy sok könnyen megoldható kérdés jobban zavarja az ablakon kitekintőt.
– Féléves miniszteri biztosi tevékenysége alatt lehetett-e tenni valamit azért, hogy megváltozzon a hajléktalanokról kialakult kép az emberekben, a magyar társadalomban, és a legrosszabb helyzetűek legalább ellátáshoz jussanak?
– Tudjuk, hogy a társadalom részvétele és támogatása nélkül ebben a kérdésben nagyon nehéz előrejutni. Igyekszünk megszólalásaink során nem a törvényi és rendeleti hátterekről, százalékokról, „per főkről”, hanem a problémák okairól és a megoldási lehetőségekről beszélni. Tárgyalásokat folytatunk a közszolgálati televízióval, mert szeretnénk a következő télen indítani egy adássorozatot, amelyben kicsit mélyebben beszélnénk a hajléktalanságról, okairól, hátteréről, az intézményrendszer működéséről, a segítők lehetőségeiről.
– A legfontosabb azonban, hogy a legrosszabb helyzetben lévő hajléktalanok egészségügyi és szociális gondoskodáshoz juthassanak az ellátórendszeren keresztül. Jelenleg nagyon kevés az olyan férőhely, ahol elsősorban az utcán élőket el tudják látni. Ősztől megalakulhatnak azok a regionális módszertani és diszpécserközpontok, amelyekkel elérhetjük, hogy már az első információ beérkezésétől kezdve végig tudjuk követni a hajléktalan ember sorsát egészen az ellátóhelyig. Az egészségügyi ellátás, az utcáról bekerülők egészségügyi megfigyelése, fürdetése, „kórházképessé tétele” és az utcai munka megfelelő mértékű támogatása még a következő hetek feladata.
– A hajléktalanok jelentős részének van munkája, de nincs hol laknia, a többiek közül viszont sokan azért jutottak az utcára, mert elvesztették a családjukat és a munkalehetőségüket. Mit tesznek, hogy megszűnjön ez a paradox helyzet, és kevesebb munkaképes ember maradjon fedél nélkül?
– Pályázatot írtunk ki azoknak, akik a hajléktalansorsból ki akarnak jutni, s amely reményeink szerint több száz ember albérlethez jutását segítheti. A most szállón lakókat hat hónapig támogatnánk, kifizetve az első részleteket. Ősszel várhatóan megszületik az Országos Foglalkoztatási Alap pályázata, amely segíthet a munkanélküli hajléktalanok egy részén. A jövőben a kormány a fővárosi önkormányzattal közösen létrehoz egy közalapítványt, amely az eddigi pályázati rendszer bizonytalanságait kiküszöbölve, az ellátás hiányosságaira koncentrálva, rugalmasan kezeli az ellátórendszerben keletkező hiányokat. Egyes önkormányzatok ugyanis nem pályáznak ellátóintézmény vagy szálló létrehozására, pedig ez kötelességük lenne. Az ellátásra azonban mindenhol szükség van. Az ellátókkal tervezzük, hogy pert indítunk azon települések vagy fővárosi kerületek ellen, amelyek nem hajlandók teljesíteni a törvényben megszabott kötelességüket.
– A hajléktalanellátás az egyetlen ellátási forma, amelyben több civil szervezet tevékenykedik, mint állami. Ön is egy ilyen jellegű szervezettől került a minisztériumba. A kinevezésével javult a kapcsolat a civil szervezetekkel?
– Dr. Göncz Kinga személyében először van civil koordinációért felelős államtitkára a tárcának. Úgy gondolom, elsősorban az ő érdeme a civil szervezetek nagyobb megbecsülése. A már készülő új szociális törvény is új alapokra helyezi a civil együttműködést és az önkéntességet. A civilek jelenléte nagyon jót tesz a szakmának, mert sokkal gyorsabban kommunikálnak, aktívabbak, rugalmasabbak. Egy állami intézménynek hiába van nagyon jó vezetője, stábja, minden kérdést testület elé kell vinnie, és ez gyakran hosszú, reménytelen kálvária.
– Keresztény emberként hogyan látja az egyházak szerepét a hajléktalan emberek ellátásában?
– Elsősorban a jézusi tanítást hirdető egyházaknak – ha nem akarnak a jóléti kereszténység szolgálatára berendezkedni – sokkal közelebb kell merészkedniük a szegénységhez. Sok szép példát láthattunk a múltban, de a jelenben is. Nemrég Erdő Péter érsek atyával arról beszélgettünk, hogy első lépésként talán az is elég lenne, ha a keresztény ember felismerné a hajléktalan emberben a koldus Lázárt, akinek talán elég az asztalunkról lehulló maradék is.
origo.hu
Deák Dániel szerint látványosan Magyar Péter megrendelése a mai Medián-kutatás is
