A minőség a fontos

Az idén is nagy az érdeklődés a Master of Business Administration (MBA-) képzések iránt. Ezt mutatja az is, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) MBA-oktatására július végéig – csaknem kilencszáz jelentkező közül – 320 hallgató nyert felvételt.

2003. 08. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megváltoztatta jelentkezési politikáját a BME MBA a 2003-as tanévtől, az utóbbi években a szeptemberi kezdésű MBA-képzésre augusztusban óriási létszámban jelentkeztek a hallgatók. Túl az adminisztrációs nehézségek kiküszöbölésén és a legideálisabb jelentkezők kiválasztásán, az MBA-képzés vezetői szerint az idén bevezetett háromlépcsős határidő (május, július és augusztus vége) sokkal rugalmasabb és hatékonyabb feltételeket biztosít mind a jelentkezők, mind a képzés szervezői részére. A négy szakirányra az utolsó jelentkezési határidő augusztus 31. A BME MBA szerint fontos az érkezési sorrend, azonban a jelentkezések elfogadásánál további szempontokat is figyelembe vesznek a szervezők. A BME MBA nem törekszik a már korábban megszokott létszám elérésére vagy növelésére, mivel véleményük szerint a minőségi oktatás egy bizonyos létszámon felül már nem megoldható.

A posztgraduális menedzsmentképzés jelentőségét és szerepét egyre többen ismerik fel, a vezető beosztású szakembereknek nagy fontossággal bír az itt megszerzett modern szakmai tudás. A BME igazodva a hallgatói és a munkaerő-piaci igényekhez, négyféle – már jól bevezetett – szakirányt kínál diákjainak: pénzügyi és gazdasági, menedzsment, minőség- és termelésmenedzsment és infokommunikáció szak. Természetesen lehetőség nyílik egyszerre két szakirány elvégzésére, illetve angol nyelvű előadókkal szervezett órákon való részvételre egyaránt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.