Angyallal találkoztam a minap. Hihetetlen? Pedig angyalok léteznek, bizonyítja a kazetta is, ami évek óta hányódott egy doboz alján, és épp most került elő: Karátson Gábor beszél rajta barátaival, természetesen angyalokról. Kételkedőknek ajánlhatom még Kondor Béla képeit: láthatóan angyalok röpködnek rajtuk föl és alá, jók, rosszak vegyesen, s aki ezek után sem hisz a létezésükben, annak nyilván nincs szeme észrevenni őket, de az is lehet, hogy a lelke sivatagos, ami könnyen orvosolható: erdőt kell járni, vízparton üldögélni, és ha van velünk valaki, jó, ha átfogjuk a derekát, de tovább viszont ne menjünk a deréknál, mert akkor az ördög jelentkezik angyal helyett, és olyanra biztat minket, amit hívő embernek ajánlatos meggyónnia mielőbb.
A papok egy része kénköves pokollal fenyegeti a híveit, ha ilyen bűnöket árulnak el a gyóntatószékben, mondja az ebedi angyal, akivel a minap találkoztam, és hozzáteszi: ettől a szerencsétlen megijed, és soha többé nem lépi át a templom küszöbét, ezt pedig el kéne kerülni ezekben az ínséges időkben.
Az angyalnak neve van, Burián Lászlónak hívják, elmúlt nyolcvanéves, és sok bűnről van tudomása, mestersége ugyanis, hogy meghallgassa, Isten melyik parancsával nem sikerült zöld ágra vergődnie a gyónni akarónak. Vagyis pap a mi angyalunk, kicsi ember, de nagy természet, s hívei, Ebed lakói büszkén mondhatják, oltáruk jobb oldalán márványtábla hirdeti a magyar kereszténység ezer évét, ami nem akármi, hiszen ez a falu Szlovákiában van, ma Obidnak hívják, és az ilyen tábláknak a püspök úr arrafelé cseppet sem örül. Szóvá tette a dolgot, hozzáfűzve, hogy a garamkövesdi templomban magyar zászlót is látott, ami aztán végképp nem helyénvaló, s ezért-e vagy másért, körlevelet küldött, melyet nemrég postáztak a plébániáknak, s ebben meghagyta: a szeptemberi pápalátogatás idején kötelező kitűzni minden templomra a szlovák állam és az Európai Unió zászlaját. Nem fogom kirakni őket, mondja az ebedi angyalember, s téved, aki azt hiszi, kijelentésében dac van. Ellenkezőleg: lágyság, mosoly keretezi azt, és az őskeresztények nyugalma, mind olyan tulajdonság, amivel a politika nem tud mit kezdeni.
Pedig Burián Lászlóban keménység is van, ő volt, aki negyvenhétben, mikor vagonokba rakták a Felvidék magyarjait, és vitték cselédnek a Szudéta-vidékre, ahonnan Benesék kitakarították a németeket, nos, ő akkor fölkerekedett, és utánuk eredt azoknak, akikből érkezésükkor úgy válogattak a cseh gazdák, mint felénk az állatok közül szokás, és e megalázottságot nem enyhítette semmi, hisz nem volt velük tanító, nem volt orvos és nem volt pap, próbálom elképzelni, mit gondoltak, mikor váratlanul megjelent, és ablakukon bezörgetett egy kedves arcú ember, kezében a Szentírással, talán azt gondolták: angyalt küldött hozzájuk az Úr, mert látta odafentről, mennyire árvák.
Gyávának és gerinctelennek tartja a székelyeket a Magyar Hang lapigazgatója + videó
