A vártnál gyorsabban romlik a forint

A tegnap kiadott jelentése alapján az idei évre már 4,6 százalékos éves átlagos inflációval számol a jegybank, 2004-re pedig 6,5 százalékossal. A jövő évi prognózis feljebb csúsztatásához nagyban hozzájárultak a 2004-re várható adóemelések is. A tegnapi számok alapján valószínű, hogy nem teljesülnek a 2003-ra és a jövő évre kitűzött inflációs célok. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a most közölt adatok nem mondanak ellent hazánk 2008-as monetáris uniós csatlakozásának.

Barát Mihály
2003. 08. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vélhetően nem teljesülnek az MNB idei és jövő évre kitűzött inflációs céljai azon számok az alapján, amelyeket tegnapi jelentésében hozott nyilvánosságra a jegybank. A legfrissebb prognózis szerint az idei év decemberében az infláció 5,2 százalékot ér el, szemben a májusban előre jelzett 4,6 százalékkal. Az éves, átlagos fogyasztóiár-növekedés 4,6 százalék lehet 2003-ban, szemben a korábban várt 4,5 százalékkal. 2004 decemberére a jelentés 5,8, az adóemelések nélkül számítva pedig 4,8 százalékos drágulást jelez előre, 6,5, illetve 5,5 százalékos éves, átlagos érték mellett.
Inflációs jelentésében szinte az összes makromutatóra vonatkozó előrejelzését rontotta az MNB. A májusban várt 3,4 százalékos GDP-bővüléssel szemben most 3,2 százalékkal számolnak, a 2004-re várt mutatót pedig 3,6 százalékról 2,7-re csökkentették. A folyó fizetési mérleg ez évre várható, GDP-arányos hiányát a májusban várt 5,1 százalék helyett 5,8 százalékra teszik, a jövő évi deficit pedig 5,2 százalék körül alakulhat a korábban jósolt 5,1 százalék helyett. A folyó fizetési mérleg hiánya a májusban várt 3,9 milliárd euróval szemben az idén elérheti a 4,2 milliárd eurót, jövőre viszont a korábban várt 4,2 milliárd euró helyett négymilliárd euró körül alakulhat. A jelentés 2003-ra 9,3 százalék körüli bérinflációt valószínűsít, szemben a korábban jósolt 8,8 százalékkal. Jövőre a jegybank a májusban előre jelzett 6,5 százalékkal szemben 8,1 százalék körüli bérkiáramlással számol. A jelentés szerint az export idén a korábban várt 3,4 százalékkal szemben négy százalékkal bővülhet, viszont az import gyorsabban bővül a három hónapja vártnál: 7,1 százalékkal nő, szemben a májusban jósolt 5,3 százalékkal.
Járai Zsigmond jegybankelnök szerint elsősorban a forint gyengülése, a bérek vártnál gyorsabb növekedése, illetve a jövő évre tervezett adóemelések okolhatók a korábbinál rosszabb inflációs várakozásokért. Járai közölte azt is: az MNB ugyan hivatalosan nem szüntette meg korábbi 3,5 plusz-mínusz egy százalékpontos, 2004-re meghatározott inflációs célját, ám tényleges célja az, hogy a fogyasztói árak növekedése 2004 decemberében 5,5 százalék alatt maradjon.
Az MNB elnöke szerint az áfa-rendszer módosításának közvetlen és közvetett hatása 1,4 százalékponttal emeli meg a jövő évi inflációt. A most közölt prognózis ugyanakkor Járai szerint nem mond ellent a monetáris uniós csatlakozás 2008-ra tervezett időpontjának. A jegybankelnök szerint az államháztartás idei hiánya meghaladja majd a pénzügyi tárca terveiben szereplő, GDP-hez mért 4,8 százalékot: az idén kifizetendő pótlólagos gyes és nyugdíj tükrében a bruttó hazai termékhez mért deficit inkább 5,2–5,5 százalék között mozog majd. (Ezt az értéket feljebb módosíthatja majd a helyi önkormányzatoknál regisztrált deficit is.) A költségvetéssel kapcsolatban Járai megjegyezte: hasznosabbnak tartotta volna, ha a konszolidációt inkább a kiadások csökkentésén, és nem a bevételek növelésén keresztül hajtja végre a kormányzat.
A jegybankelnök közölte: a jelentésben szereplő 2004-es számokat viszonylag gyenge, 264 forint/ eurós árfolyam alapján kalkulálták. Járai nyomatékosította ugyanakkor, hogy a 255 forint/eurós árfolyam eléréséig szóba sem kerülhet a jegybanki alapkamat csökkentése: sőt, ha a forint belátható időn belül nem erősödik, kamatemelésre is sor kerülhet. Tegnapi ülésén ismét változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos mértékét a monetáris tanács.
***
Optimistább a pénzügyi tárca.
A Pénzügyminisztérium (PM) előrejelzése a jegybank inflációs jelentésében foglaltaktól eltérő becsléseket tartalmaz a fogyasztói árindex alakulására: a minisztérium 2003-ra 4,8–5 százalékos, jövőre 5 százalék körüli éves átlagos inflációt vár – közölte tegnap a tárca sajtóosztálya. Az eltérés a PM szerint elsősorban módszertani különbségekből adódik. A tárca egyébként ma reggel hozza nyilvánosságra Magyarország középtávú gazdasági programjának teljes szövegét, amelyben szerepelnek a következő három évre várt főbb makromutatók is. (B. M. T.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.