Egy ismeretlen csoport közölte, hogy emberei hajtották végre a robbantásos merényletet az ENSZ bagdadi központja ellen – jelentette tegnap egy arab tévéállomás. „Mi, Mohamed Második Hadseregének Fegyveres Előőrsei vállaljuk az ENSZ-főhadiszállás felrobbantását. Büszkén kijelentjük: egy pillanatig sem késlekedtünk, hogy vérét ontsuk a kereszteseknek” – olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet az emírségekben működő al-Arabíja tévéállomás mutatott meg nézőinek. Az AP amerikai hírügynökség szerint a nyilatkozat tartalmazza azt a fogadalmat is, hogy a közlemény elküldői „folytatják harcukat minden idegen ellen Irakban, és hasonló hadműveleteket hajtanak majd végre”. Korábban egy magas rangú iraki tisztségviselő úgy nyilatkozott: Szaúd-Arábiából és más térségbeli muzulmán országokból érkezett szélsőségesek követhették el a merényletet.
A bagdadi ENSZ-képviselet szóvivője tegnap közölte: a mentőalakulatok három újabb holttestet emeltek ki az ENSZ-központnak otthont adó Canal Hotel romjai alól, s ezzel a korábbi 20-ról 23-ra emelkedett a keddi terrorakció halálos áldozatainak száma. Szombattól egyébként ismét működnek az iraki fővárosban az ENSZ-szervezetek.
Mindeközben meglehetősen ellentmondásos hírek érkeznek az amerikaiak iraki terveiről. Washingtoni források szerint Colin Powell külügyminiszter katonai erősítést kért több európai államtól az Irakban állomásozó amerikai erők támogatására. Donald Rumsfeld védelmi miniszter azonban tegnap közölte: az Egyesült Államok a legutóbbi bagdadi terrortámadások ellenére sem növeli katonáinak létszámát Irakban. Hasonlóképpen nyilatkozott korábban az amerikai elnök is. Bush utalt arra: a washingtoni kormányzat egyelőre nem tervezi, hogy ENSZ-felhatalmazást kérjen az iraki békefenntartásban való szélesebb körű nemzetközi részvételre. Külügyminisztere, Colin Powell mindazonáltal tegnap New Yorkba utazott, ahol Kofi Annan ENSZ-főtitkárral tárgyalt. A megbeszélést követően az amerikai diplomácia irányítója közölte: az Egyesült Államok arra törekszik, hogy további országokat is bevonjanak az iraki békefenntartásba. Powell utalt arra is: Washington arra számít, hogy erre vonatkozóan az ENSZ újabb határozatot fogad el. Erről – mint hozzátette – konzultációkat folytatott a Biztonsági Tanács több tagállamának külügyminiszterével. Kofi Annan megerősítette, hogy a keddi merénylet ellenére az ENSZ továbbra is eltökélt az iraki újjáépítésben való részvételre.
***
Elfogták Vegyi Alit.
Az amerikai középső parancsnokság bejelentette, hogy az amerikai erők elfogták Irakban Ali Haszan al-Madzsíd tábornokot, Szaddám Huszein Vegyi Ali néven elhíresült unokatestvérét, aki 1988-ban észak-iraki kurdok ezreinek halálát okozó vegyifegyver-támadások végrehajtásáért kapta gúnynevét. Vegyi Aliról az Irak elleni hadműveletek idején, április 7-én elterjedt, hogy életét vesztette a rezidenciájára mért légicsapás során. Június elején azonban a védelmi miniszter és a fegyveres erők egyesített bizottságának elnöke azt közölte, hogy a legfrissebb értesülések alapján arra lehet következtetni, hogy al-Madzsíd mégsem halt meg. Ali Haszan al-Madzsíd tábornok a legkeresettebb iraki vezetők listáján az ötödik helyen állt. (MTI)
Paks II: Itt van az osztrák zsoldban álló politikai nyomásgyakorlók sora















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!