Béremelés Szegeden

2003. 08. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szegeden megemelték a városvezetők fizetését, ők ugyanis megelőzően alacsony bérben részesültek, Botka László polgármester például kénytelen volt havi 559 ezer forinttal hazaszégyenkezni, holott egyvégtében derékig állt a munkában, egyem a szívét. De most már nem kell aggódni őérette, mostantól 645 ezer forintot vihet haza, ebből talán kijön szerencsétlen a hó végéig. Természetesen az emelést megfejelték a költségtérítés növelésével (ez most 193 500 forint), de ez már csak hab a tortán. Természetesen a közreműködő alvezérek és bérencek fizetését is megemelték, naná, se a jegyzőnek, se az alpolgármestereknek nem lehet okuk panaszra. El vagyunk eresztve anyagilag, barátaim. Itt van jó Botka László, neki föltétlenül 645 ezer forintra kellett emelni a havi bérét, ennyi kijár neki, nehéz gyermekkora volt, meg mozibérletre is kell a pénz.

A nagymutterotokkal szórakozzatok, kedves bolsevikok, Szamuely népbiztos leszármazottai! (Ha valaki esetleg nem tudná, az ifjú Botkát és barátait a szocialisták delegálták, lassan egy éve ez a garnitúra kormányozza a szebb napokat látott Tisza-parti várost.) Ez a Botka László nagyjából anynyit tett a város fölemelkedéséért, mint én Vlagyivosztokért. Hülyét azért nem kellene tenni a magyar lakossággal, még akkor sem, ha szerencsétlen tavaly mellédugott a szavazóperselynek. Szóval itt van Botka Laci, szép, kackiás magyar legény, fél kézzel eszi a nápolyit. Hát nem, Laci! Most csalódásban fogsz magadhoz térni, ha még lelkiismereted van, háborogni fog. A 645 ezerre megemelt zsetonod csak alkalmi mutatvány. Sekély e kéj. A folytatáson majd mi fogunk csámcsogni. Én, a Gyula meg a Tóth Ottó…

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.