Bukarest felülbírálta Aradot

Hosszú ideje húzódó ügy végére tett pontot a román művelődésügyi minisztérium döntése. A bukaresti illetékesek úgy találták, hogy az aradi Szabadság-szoborcsoportot esztétikai és történelmi okokból sem a városi tanács által kijelölt Tűzoltó téren, sem más közterületen nem lehet újra felállítani. Bár a döntést már július 18-án meghozta a tárca köztéri műemlékekkel foglalkozó bizottsága, Razvan Theodorescu román művelődési miniszter csak augusztus 20-án jelentette be a hírt.

Szentesi Zöldi László
2003. 08. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bukaresti bejelentéssel egy időben Hiller István kulturális miniszter ópusztaszeri ünnepi beszédében kijelentette, hogy még október 6-a előtt felállítják Aradon a szoborcsoportot, sőt az ünnepségre meghívta az Országgyűlés elnökét és alelnökeit is. Az üggyel kapcsolatosan szerettük volna megszólaltatni Hiller Istvánt, de a miniszter sajtófőnöke, Lugosi Viktória kérdésünkre azt válaszolta, hogy a szoborcsoport felállítása külügyi, nem pedig kulturális természetű kérdés. Gál J. Zoltán kormányszóvivő hivatalában sem kommentálták a bukaresti döntést, véleményük szerint az a kulturális tárca hatáskörébe tartozik.
A magyar kormány hivatalos álláspontját végül Tóth Tamás ismertette. A külügyi szóvivő elmondta, hogy a két ország közötti kisebbségi vegyes bizottság legutóbbi ülésén foglalkoztak az aradi emlékművel. Akkor a felek megállapodtak abban, hogy figyelemmel kísérik az ügyet. A magyar külügyi vezetés szerint ez a forrás tekinthető hivatalosnak, és emlékeztetett arra, hogy a román miniszter véleménye nem hivatalos csatornákon jutott el hozzájuk. Tóth Tamás bízik abban, hogy amennyiben valami változik, a román fél a megfelelő fórumon tájékoztatja magyar tárgyalópartnerét.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy esztétikai szempontokra hivatkozva megakadályozzák a szoborcsoport felállítását – nyilatkozta lapunknak Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke. A fideszes politikus meglepőnek nevezte, hogy a magyar miniszterelnök – ahelyett, hogy az aradi emlékmű felállítását segítené – vadászni jár román kollégájával, Adrian Nastase miniszterelnökkel. Tokay György, az RMDSZ Arad megyei parlamenti képviselője a román hírügynökségnek adott nyilatkozatában leszögezte, hogy az RMDSZ bíróságon támadja meg az eddig titokban tartott minisztériumi határozatot. Hozzátette ugyanakkor, hogy „ez a kínos tévedés, egyes bürokraták packázása nem fogja megrontani a Szociáldemokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kapcsolatait”. Elfogadhatatlan, hogy Bukarestből próbálják meghiúsítani a helyi szinten megvalósuló román– magyar megbékélést és egyetértést – jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Elmondta, hogy a kérdést az RMDSZ felveti a PSD képviselőivel jövő hétre tervezett találkozón, amelyen a kormánypárt és a szövetség idei parlamenti együttműködési megállapodásának eddigi végrehajtását tekintik majd át.
A szoborcsoportot 1880-ban állították fel Aradon, majd 1924-ben, az akkori román kormány rendelete alapján leszerelték és a helyi várba vitték. 1999-ben a bukaresti kabinet úgy döntött, hogy a Minorita rendház kezelésébe adja a műalkotást, amely jelenleg is itt, az egyházi épület belső udvarán található.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség aradi szervezete az idén tavasszal egyesületet hozott létre annak érdekében, hogy támogatásokat gyűjtsön a szobor köztéri felállításához. Az emlékmű eredeti talapzatának újjáépítése, a szobrok restaurálása és felállítása közel 97 millió forintba kerül. Az összeg döntő részét – mintegy 78 millió forintot – a magyarországi Teleki Alapítvány biztosítja, a többit romániai és külföldi adományokból, emlékműjegyek árusításából teremtik elő. A téren szükségessé vált munkálatokat egyébként már elvégezték, az RMDSZ október 5-re tűzte ki az ünnepélyes avatás időpontját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.