Szerdán jelent meg Lord Hutton és jogászcsoportja előtt Geoff Hoon védelmi miniszter, a David Kelly halála ügyében folyó vizsgálat egyik legkiemelkedőbb tanúja, aki közölte: felháborította Andrew Gilligan BBC-tudósító jelentése, miszerint a kormány „feldobta”, azaz eltúlozta a hírszerzőktől vett értesüléseket. Hoon tiltakozott az ellen is, hogy a védelmi minisztériumnak kezdettől fogva szándéka volt David Kelly megnevezése. Sem ő, sem Kevin Tebbit, a minisztérium állandó titkára nem hitte, hogy David Kelly, a minisztérium biológiai fegyverszakértője, Gilligan egyetlen hírforrása. Amikor Kelly maga előállt azzal, hogy Gilligan talán őrá gondolt, mikor értesülését ismert szakértőnek tulajdonította, Hoon és munkatársai alkalmat véltek felfedezni arra, hogy megállapítsák, ki az, aki bizalmas értesüléseket ad ki a médiának.
Hoon elmondta: kezdetben igyekezett megóvni Kellyt a reflektorfénytől. Miután azonban Kelly beismerte, hogy ő volt a BBC forrása, nem volt értelme megvédeni őt a reflektorfénytől. Hoon közölte, hogy ő maga döntött a név nyilvánosságra hozataláról. A meghallgatáson elhangzott az is, hogy ezt Tony Blair brit kormányfő – néhány nappal a tudós öngyilkossága előtt – jóváhagyta. Nem tudni, Hoon tanúvallomása mennyire segítette elő a vizsgálatot és főként mennyire tisztázta a minisztert a felelősség alól Kelly haláláért. Hoon után minden szem Blairre szegeződik, aki ma jelenik meg a vizsgálóbíró előtt.
Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!