Egyre több ásványvizet iszunk

Idén akár a 60 litert is elérheti hazánkban az egy főre jutó ásványvízfogyasztás mennyisége, ami fejenként tíz literrel több, mint az előző évben. Az eladási statisztikák szerint a magyar vásárlók többsége – ellentétben sok más európai ország polgáraival – inkább a szénsavval dúsított változatot kedveli.

Simits Timea
2003. 08. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak a mostanában jellemző rekkenő hőségben, hanem az év többi részében is egyre több ásványvizet fogyasztunk – derül ki az Ásványvíz Szövetség és Terméktanács statisztikáiból. Bikfalvi Istvánné, a szövetség titkára lapunknak elmondta: idén csak az első fél évben 300 millió liter ásványvíz fogyott el az üzletek polcairól, ami azt jelenti, hogy fejenként 30 liternyit ittunk a frissítő és egészséges nedűből. Ha pedig a féléves adatokat egész évre előrevetítjük, akkor az idei fejenkénti ásványvízfogyasztás elérheti, sőt – mivel az első fél év adatai között nem szerepelnek a két legmelegebb nyári hónap eladásai, amikor a szokásosnál is többet iszunk – meghaladhatja a 60 litert. (A júniusi és júliusi kánikulának köszönhetően az egyes áruházláncokban, a tavalyi év azonos időszakához képest átlagosan 30-40, de néhol 50 százalékkal is megnőtt az eladott ásványvíz mennyisége.) Az egészséges életmód egyre népszerűbbé válásának, valamint a nyugat-európai tendenciáknak köszönhetően hazánkban folyamatosan, a 90-es évek elejéhez képest több mint tízszeresére emelkedett az ásványvízfogyasztás mértéke. Amíg a 90-es évek elején csupán 3,5-4 liter volt a fejenkénti éves fogyasztás, addig 1999-ben 28, 2000-ben 39,2, 2001-ben már 42,4 liter volt, tavaly pedig elérte az 50 litert.

Ezekkel a számokkal egyelőre meg sem közelítjük a legnagyobb európai ásványvízfogyasztó nemzeteket – a németek 110, a franciák 140, míg az olaszok 160 litert isznak fejenként évente. Azonban ha ugyanilyen ütemben folytatódik a növekedés, néhány éven belül beérhetjük osztrák szomszédainkat, akik 89 liternyit isznak évente.

Bikfalvi Istvánné szerint a magyarok, hasonlóan a korábbi évekhez, egyértelműen a szénsavas termékeket részesítik előnyben, amit az első hat hónap eladási statisztikái is bizonyítanak. Eszerint az öszszes elfogyasztott ásványvíz 76 százaléka volt szénsavas, 7 százaléka enyhe, míg csak 17 százaléka szénsavmentes. Nyugat-Európában viszont éppen fordítva van, így a jövőben a magyar fogyasztók körében is számítani lehet e változatok térhódítására – tette hozzá a titkár.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.