Szakmai szervezetek javaslata alapján – a tervekkel ellentétesen – nem a minisztériumon belül, hanem azon kívül helyezkedik majd el az országos főhatóság. Létrehozásával egy helyre kerül majd – egyebek mellett – a jogalkotási, a műszaki szabályozási, az információszolgáltatási, a képzési, a minőség-ellenőrzési és a civil szervezetekkel való párbeszéd hatásköre. Az első nagy feladat szeptemberben vár a hivatalra, hiszen minden bizonnyal még ősszel módosítani fogják a társasházakról szóló, a lakásszövetkezeti, az építésügyi törvényt, s megalkotják a lakbértörvényt. Civil szervezetek, de még a politikai pártok is egyetértettek abban, hogy egy ilyen intézményre nagy szükség van. Szakértők szerint azonban kérdéses, hogy egy megszorító politikát folytató kormányzati tevékenység mellett milyen jogosítványokat és lehetőségeket kap majd elképzeléseinek megvalósításához a főhatóság, s az otthonteremtési politika „visszametszése” mennyiben nyirbálja meg a hivatal tekintélyét.
Eltűnt egy nő Zuglóban, azonosítását különleges ismertetőjelek segíthetik














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!