MSZP-s és SZDSZ-es politikusok egyaránt azt valószínűsítik, hogy csak Medgyessy Péter miniszterelnök kínai látogatását követően, azaz leghamarabb szeptember első napjaiban válik véglegessé, hogy az SZDSZ követelésének megfelelően a parlament által tavaly elfogadott mértékben csökkennek-e az adók, illetve arról is ekkor dönthetnek, miként teremtik elő az ehhez szükséges forrásokat. Emlékezetes: az Országgyűlés által elfogadott jogszabály értelmében jövő évtől az alsó adósávban 20-ról 18 százalékra, a középsőben 30 százalékról 26-ra, a felsőben pedig 40-ről 38 százalékra mérséklődnek az adók.
Már korábban napvilágot látott: az MSZP nem támogatja az SZDSZ indítványát, amelynek lényege, hogy az adócsökkentéshez szükséges pénzt az alanyi jogon járó szociális támogatások megszüntetésével teremtsék elő. Úgy tudjuk, az SZDSZ javaslatcsomagjában megoldásként felvetik egyebek mellett az áfacsökkentés elhalasztását is. (Ismert: a legmagasabb áfakulcs 25-ről 23 százalékra csökkenne.) Az SZDSZ korábban már nyilvánosan is jelezte: jelentősen mérsékelné a költségvetési kiadásokat, ha bevezetnék legalább hat évre az évi kétszázalékos állami létszámcsökkentés programját. Elképzelésük szerint 2010-ig 12 százalékos létszámcsökkentést hirdethetne meg a kormány, ami egyenlőtlen ütemben is végrehajtható volna. Tudomásunk szerint erről, valamint a javaslatcsomag további elemeiről az eddigi szakértői szintű egyeztetéseken már szó volt, s a körvonalazódó megállapodásra utalhat, hogy a hírek szerint a miniszterelnök az MSZP csütörtöki elnökségi ülésén jelezte: úgy látja, sikerül megállapodniuk a szabad demokratákkal a személyi jövedelemadó csökkentése ügyében. A szocialista elnökség legutóbbi tanácskozásán Medgyessy arról is beszélt, hogy adóügyben nemcsak kommunikációs, hanem politikai hibákat is elkövettek, nevezetesen a csupán egyeztetési szakaszban lévő javaslatokat egyesek „döntésként láttatták”. Hasonló problémát vélt felfedezni a kormányfő a költségvetési irányelvek esetében is. Medgyessy utalt arra: ragaszkodik a jelenleginél jóval alacsonyabb, 3,8 százalékos államháztartási hiányhoz, de nem enged a rászorulók kiemelt támogatásából és az infrastruktúra fejlesztéséből. Ezen túl viszont hajlandó kompromisszumokra.
A Liverpool meccse is megmutatta: Gulácsiék jöttek ki jól a lipcsei káoszból















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!