Emelkedik ősztől a diákhitel kamata

A tőkepiaci források kedvezőtlen alakulása következtében szeptembertől várhatóan emelkedik a diákhitel kamata. Egy kormányrendelet már tartalmazza a változtatás lehetőségét, a pontos adatok azonban csak e hónap 25-én kerülnek nyilvánosságra.

2003. 08. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány napja jelent meg egy kormányrendelet, amely szerint a hallgatói hitel kamatának a 2003–2004. tanévre vonatkozó meghatározása során a Diákhitel Központ Rt.-nek (DK Rt.) – az eddigi szabályozókkal ellentétben – már csak a működési költséget nem kell figyelembe vennie. Egy 2001. augusztusi kormányrendelet értelmében eddig a működési költség mellett a kockázati prémiumot sem kellett figyelembe venni a kamat kiszámításakor. Őri András, a DK Rt. kommunikációs igazgatója kérdésünkre elmondta: a diákhitel a 2001. szeptemberi indulása óta jogszabályban rögzített módon változó kamatozású, forrásait a pénz- és tőkepiacról vonja be. A kamat mértékében meghatározó a forrásköltség. Az utóbbi időben a pénz- és tőkepiacról bevonható források kedvezőtlenül változtak meg. Őri András szerint nagy valószínűséggel elkerülhetetlen lesz a diákhitel 2003– 2004-es tanév első félévére érvényes kamatlábának emelése, amely azonban csupán néhány tized százalékos lesz. Az idén felvehető hitelösszegek mértékével és a kamatokkal kapcsolatos pontos adatokat a törvény szerint a DK Rt. augusztus 25-én lapunkban is közzé teszi, továbbá megjelennek a tanulmányi osztályok hirdetőtábláin.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.