A Medián felmérésében a másik számottevő változás a szabad demokraták támogatottságára vonatkozik: a választani tudó biztos szavazók hat százaléka állítja, hogy a kisebbik kormánypártra adná voksát. Júliusban ez az arány mindöszsze két százalék volt. A Medián elemzője hangsúlyozza: a parlamenti küszöböt meghaladó támogatottság elérése „minden bizonynyal nem független az SZDSZ adóügyben képviselt álláspontjától”.
*
Az MDF a teljes népesség két százalékának támogatását bírja, a MIÉP és a Centrum párt egy-egy százalékon áll. A változások – írja a Medián – nem kis részben a szavazási szándék visszaesésében gyökereznek. A magukat biztos szavazóknak mondók aránya tavaszig meghaladta a kétharmadot, azóta rendszerint hatvan százalék körül ingadozott, augusztusban azonban 54 százalékra esett vissza. Ez az elbizonytalanodás különösen jelentős az MSZP-szimpatizánsok körében.
A felmérésből kiderül, hogy más tekintetben is fordulatot hozott az augusztus: a megkérdezettek abszolút többsége – összesen hatvan százalék – szerint a kormány teljesítménye gyenge, vagy nagyon gyenge. (Az előző hónapban ötven- százaléknyian voltak ezen az állásponton.) Most két százalék tartja azt, hogy az MSZP–SZDSZ-kabinet teljesítménye nagyon jó, míg 36 százalék jó minősítést adna.
A Medián mérése kitér a Medgyessy-kormány és az Orbán-kabinet összehasonlítására is. Ebből az tűnik ki, hogy júliusban a legtöbben (37 százalék) a mostani kormányt ítélték jobbnak.
Augusztusra viszont ez 28 százalékra csökkent. A romló közhangulat legdrámaibb jele – fogalmaz a Medián elemzése –, hogy 2002 januárja óta most először a megkérdezettek abszolút többsége szerint „az országban rossz irányba mennek a dolgok”.
Emlékezetes, hogy a Gallup Intézet legutóbbi, júliusi mérésében egyszázalékos Fidesz-előnyt regisztrált a teljes felnőtt lakosságot nézve.
A politikusok népszerűségi ranglistáját Dávid Ibolya MDF-elnök vezeti. A második helyen Kuncze Gábor SZDSZ-pártelnök és Mádl Ferenc köztársasági elnök osztozik azonos pontszámmal.
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!