Függőben maradt a koalíciós adóvita

Eldöntött dolog, hogy lesz adócsökkentés – jelentette ki Medgyessy Péter kormányfő a tegnapi koalíciós egyeztetést követően. A felek ugyanakkor csupán arról határoztak, hogy munkacsoport jön létre az MSZP, az SZDSZ és a Pénzügyminisztérium képviselőiből. Úgy tűnik: a kabinet, illetve kormánypártok nem zárkóznak el a közszférát érintő, 12 százalékos létszámleépítéssel kapcsolatos javaslattól. A Fidesz szerint a kormány az adóemelést kívánja adócsökkentésnek beállítani.

2003. 08. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy kell fedezetet találnia az adócsökkentésre a háromfős munkacsoportnak, hogy közben a kormány célkitűzései nem csorbulnak – jelentette ki Medgyessy Péter azt követően, hogy Kovács László MSZP-elnökkel és Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével tárgyalt tegnap. A munkacsoport vezetője Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitkár lesz, tagjai pedig Szabó Lajos (MSZP) és Wekler Ferenc (SZDSZ).

– 2004-re nem tudjuk vállalni az életszínvonal további javítását. Azt azonban vállaljuk, hogy nem engedjük az elért eredményeket erodálódni – fogalmazott a miniszterelnök a jövő évi gazdaságpolitika fő prioritásait ismertetve. Itt említette még, hogy a költségvetés 2004-re számításba vett 3,8 százalékos hiányát felső határnak tekintik, jövőre 114 kilométer autópályát adnak át, elkezdik a metróépítést és a Vásárhelyi-terv megvalósítását. Nem engedjük, hogy egyetlen fillér elvesszen az uniós forrásokból – fűzte hozzá.
Medgyessy kijelentette: elkötelezett az adócsökkentések iránt. Szerinte eldöntött, hogy lesz adócsökkentés, ám ennek mértékéről nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta, részben más adókból, részben pedig a kiadások mérsékléséből lehet előteremteni az adócsökkentés forrásait. Ismert, hogy az Országgyűlés tavaly decemberben már elfogadta azt a jogszabályt, amelynek értelmében jövő évtől az alsó adósávban 20-ról 18 százalékra mérséklődnek az adók, a középsőben 30 százalék helyett 26, a fölsőben pedig 40 helyett 38 lesz. A mostani nyári szünet utolsó kormányülésén azonban a kabinet tagjai ennek módosításáról határoztak. Az SZDSZ elnöke ezt követően kijelentette: pártja ezt nem szavazza meg az Országgyűlésben.

Kuncze ugyanerről tegnap azt mondta: „különböző szinteken egyeztetések történnek, kár lenne a tárgyalások végeredményét előrevetíteni”. Majd hozzátette: „természetesen ez egyúttal azt is jelenti, hogy ma nem lát okot a változtatásra”. A pártelnök hangsúlyozta: egyetért a Medgyessy által megfogalmazott célokkal. Szerinte éppen azért kell a vállalkozók és a magánszemélyek terheit csökkenteni, mert ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy a magyar gazdaság versenyképesen menjen az EU-ba.

A 2010-ig szóló, közszférát érintő 12 százalékos létszámleépítéssel kapcsolatban – amely az SZDSZ javaslatában szerepel – Medgyessy Péter azt mondta: konkrét megoldásokkal a mostani tárgyaláson nem foglalkoztak. A kiadáscsökkentésbe és a takarékos állam koncepciójába igencsak belefér ilyen lépés – tette hozzá ugyanakkor. Az MSZP elnöke ezzel egyetértett. Lapunk úgy tudja: az SZDSZ „forráskereső” javaslatai között szerepel az áfacsökkentés elhalasztása is. (Ismert: csak a legmagasabb áfakulcs csökkenne 25-ről 23 százalékra.) Kovács László az egyeztetés után jelezte: pártja egyetért az adók csökkentésével – úgy, hogy a költségvetés hiánya az elhatározott 3,8 százaléknál ne legyen nagyobb. Mint fogalmazott, a kiadásoknál a takarékosabb állam, a bevételek esetében pedig az igazságosabb közteherviselés a hívó szó. A takarékosabb állam mellett a rászorultak változatlan támogatására és intenzívebb, gyorsabb építkezésre van szükség a jövő érdekében – tette hozzá.
Medgyessy Péter szeptember 3-án találkozik ismét a koalíciós pártok vezetőivel, ekkor születhet végleges döntés adóügyben. A kormánynak szeptember 10-én kell kimondania a végső szót.
Megdöbbentő, hogy az adóemelést adócsökkentésnek állítja be a koalíció – reagált az elhangzottakra Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. Hozzátette: a kabinetnek inkább olyan adócsökkentési tervvel kellene előállnia, amely a polgárok számára is érzékelhető könnyebbséget teremt. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki párt minden észszerű javaslatot támogat – közölte Halász.
Kiemelte: továbbra is kérdéses, hogy a jövő évben jobban vagy rosszabbul élnek majd az emberek. A gazdaság jelenlegi állapota inkább aggodalomra ad okot – figyelmeztetett a szóvivő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.