Gyurcsány-gate

2003. 08. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha Medgyessy Péter kormányon belüli helyettese és egykori üzlettársa, Kiss Elemér távozásakor komolyan gondolta volna, hogy a jogi és az erkölcsi megítélés konfliktusa esetén mindig a magasabb, erkölcsi mérce vezérli döntéseit, akkor Gyurcsány Ferenc ma már nem lenne miniszter. Ám a jelek szerint az ő esetében egy még magasabb, minden más megfontolást tromfoló szempont mozgatja a kormányfőt (Magyar Bálintnál koalíciós kényszernek becézték a morál halálát).
Nem kell hozzá politikai elemzőnek lenni, hogy érzékeljük, Gyurcsány Ferenc nem egy az alkotmány szerint a miniszterelnöknek alárendelt kormánytagok sorában, politikai súlya nem az általa irányított tárca jelentőségével arányos. Az előző ciklusban feltehetőleg az a hatalmas vagyonnal és – jórészt a pártállam hanyatló korszakából örökölt kapcsolatrendszere révén – óriási befolyással rendelkező csoport döntötte el a miniszterelnök-jelölés körüli vitát, amelyik az MSZP-t a saját érdekkijáró szervezetének tekinti a politikai szférában. Ez a csoport már nem bízott a hozzá nem elég szorosan kötődő politikusokban, ezért kellett a saját soraiból kormányfőt jelölnie, ezért kellett közvetlenül pozíciókat szereznie a „köztársaság” intézményeinek élén. Ha Medgyessyre igaz, hogy nem egyszerűen e kör strómanja, akkor hatványozottan érvényes ez az Altus-birodalom fejére. Gyurcsányra ha kell, bizonyos szocialista érdekcsoportok ellenében is támaszkodhat a miniszterelnök, s az sem a véletlen műve, hogy sokan Medgyessy-utódként tekintenek rá.
Mindezt előrebocsátva érdemes szemlélni azt az (ál)vitát, amely a sportminiszter erkölcsileg védhetetlen privatizációs ügyleteinek feltárását igyekszik tévútra terelni azt firtatva, vezet-e út az üzleti életből a politikába. A kérdésfeltevés kimondatlanul is azt sugallja, hogy a terebélyesedő Gyurcsány-gate hátterében a gazdagokkal szembeni össznépi előítélet áll, amelyet természetesen a Fidesz szít. E logika szerint a magyar társadalom éretlenségét bizonyítaná, ha Gyurcsány Ferencnek távoznia kellene a politika színpadáról.
A sportminiszter – aki, s ezt jól látják az elemzők, veszélyes ellenfele lehet a Fidesznek – a konfliktuskezelésnek nem a Gál J.-féle módját választja (tagadni, hazudni, az ellenfelet besározni), inkább mosolyogva széttárja kezeit, mondván, ő csupán jól képviselte cége érdekeit. Jó üzletember vagyok, miért ne lehetnék jó politikus? – kérdez vissza ártatlanul. Csakhogy feltűnő, hogy mind az őszödi villa, mind a képviselői klub esetében az állammal (az adófizetőkkel) szemben képviselte pompásan magánérdekeit, miközben a bombaüzletet engedélyezők között rendre feltűnnek KISZ-es társai vagy üzletfelei, máskor pedig egyenesen az anyóstól érkezik a gólpassz. A modern kor kapitalista sikertörténetei más forgatókönyv alapján íródtak, a vagyonszerzés gyurcsányi módjának semmi köze a piaci versenyhez, hiszen ő kapcsolatrendszere segítségével mindenkit megelőzve élvezte az esélyteremtő állam áldásait, kijárta magának az egyszemélyes Széchenyi-tervet.
A kormány propagandagépezete most azt akarja elhitetni, hogy az adófizetőket megkopasztó vagyonszerzés nem csupán a magyar kapitalizmus természetes velejárója, hanem erkölcsös és helyes cselekedet is. (Feltűnő, hogy a balliberális sajtó szemet huny a miniszterelnök látványos Berlusconi-imádata fölött – mit nem adna érte a kormányfő, ha a magyar Berlusconiként vonulna be a történelemkönyvekbe –, miközben elődjét ennél kevesebbért is pellengérre állította.) Úgy sejtem azonban, hogy mindezt éppoly nehéz egy bal-, mint egy jobboldali szavazó torkán lenyomni.
Gyurcsány (és Medgyessy) kudarca így a társadalom egészséges önvédelmi reflexét bizonyítaná.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.