Eredményesnek értékeli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly év végén lezárult átszervezési folyamatát az Állami Számvevőszék – derül ki az ÁSZ-nak az MNB belső működéséről szóló jelentéséből. A számvevőszék megállapítása szerint a jegybank a szervezet- és folyamatracionalizálást egységes módszer alapján, dokumentáltan, a zavartalan működés biztosítása mellett hajtotta végre. Az ÁSZ szerint ennek hatására egyszerűsödött a szervezet, javult a folyamatok átláthatósága, a 2002. évi működési költségek pedig 11 százalékkal csökkentek az előző évihez viszonyítva. Az ÁSZ szerint az MNB az igazgatóság által 2002. évre jóváhagyott működési költség előirányzatának 87 százalékát, 13,5 milliárd forintot, a beruházásokra tervezett előirányzatának pedig alig egyharmadát, egymilliárd forintot használt fel.
Eltérést tapasztalt ugyanakkor a számvevőszék a 2002. évi tervjavaslatok és az igazgatóság elé terjesztett tervszámok között, amelyet a dokumentáltság hiányában nem tudtak megvizsgálni: ezért az ÁSZ azt javasolja az MNB elnökének, hogy a tervezési kontroll hatékonyabb működése érdekében szabályozza a dokumentálást is. A számvevőszék megállapítása szerint a fejlesztések a tervezettnél lényegesen kisebb mértékben teljesültek. Ennek oka, hogy a terv készítésekor három jelentősebb beruházásnál gyorsabb megvalósítási ütemmel számoltak, és egy szerződés esetében kedvezőbb fizetési feltételeket tudtak érvényesíteni. Az eltérések alapján az ÁSZ a tervezés megalapozottságának javítását is javasolja a jegybankelnöknek a jelentésben.
A világ a brüsszeli csúcs után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!