Horn mindenkivel elégedetlen

Hírösszefoglaló
2003. 08. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánynak nincs alternatívája, de ez nem minden kormánytagra vonatkozik – jelentette ki Horn Gyula szombaton Sarudon, a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták nyári tábora alkalmából tartott sajtóbeszélgetésen. A volt miniszterelnök nem kívánta megnevezni, hogy kikre gondol, ugyanakkor kérdésre válaszolva közölte: nem aszerint osztályozza a kormánytagokat, hogy melyik koalíciós pártot képviselik. Emlékezetes: azt, hogy a kormánynak nincs alternatívája, Horn Gyula miniszterelnökként gyakorta hangoztatta az MSZP 1998-as választási kampányában.
– Döntő fontosságú, hogy a gazdasági kiigazítások ügyében az MSZP maximálisan támogassa a kormányzatot – mondta a sajtóbeszélgetésen. „Én azt látom, hogy az MSZP országos vezetése, tisztelet a kivételnek, ezt nem igen ismeri fel” – mondta Horn Gyula. Véleménye szerint nem a kormánynak, hanem az MSZP vezetésének kellene vállalnia a Fidesz által „kikényszerített” politikai vitákat és ütközeteket. Horn Gyula úgy látja: ezzel és a különböző politikai akciók kezdeményezésével adós az MSZP vezetése.
Horn Gyula szerint a gazdaságban nincs rendkívüli helyzet, ugyanakkor elismerte: a kormányzatnak a beruházások növelése érdekében kiigazításokat kell tennie, ám határozottan elutasította azt az ellenzéki vélekedést, hogy azok a Bokros-csomaghoz mérhetőek lennének.
A volt miniszterelnök úgy gondolja, hogy a Legfőbb Ügyészség egyre kevésbé felel meg a pártatlanság követelményeinek. „Mit ad isten, mindig a Fidesz közeli cégek ügyében állítanak le nyomozásokat, ami irritálja a közvéleményt” – fogalmazott Horn Gyula.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.