Hőség utáni vihar tombol Európában

A hetek óta tartó kánikula után heves viharok söpörtek végig Franciaországon, Svájcon és Olaszországon. A vasúti közlekedés akadozott, százezrek maradtak áramellátás nélkül.

Hírösszefoglaló
2003. 08. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két halálos áldozata volt annak a viharnak, amely a több hete tartó hőség után vasárnap vonult végig Délkelet-Franciaországon – jelentette tegnap a rendőrség. A sínekre zuhant fák miatt leállt a vasúti forgalom és megszakadt az áramellátás. Az áramszolgáltató társaság jelentése szerint vasárnap este 285 ezren maradtak elektromos energia nélkül. Tegnap még több mint 11 ezer háztartásban nem tudták viszszakapcsolni a villanyt. Drome megyében kilenc embert kiköltöztettek egy nyugdíjasházból, Savoie két kempingjéből elővigyázatosságból ötven embert telepítettek ki.
Ugyanakkor a hőség, valamint az erdőtüzek okozta károk felmérése, sőt a mentés sem ért véget. Az eső segítette a múlt hét óta lángoló tüzek oltását Drome megye hegyvidéki területein. Itt eddig 120 hektárnyi területen pusztítottak a lángok.
– Akár ötezer halálos áldozata is lehet a nagy hőhullámnak – nyilatkozta Jean-François Mattei francia egészségügyi miniszter. Hozzátette: pontos adatokkal csak hetek múlva szolgálhatnak. Addig is ki kell deríteniük, mi okozta, hogy más országokhoz képest az utóbbi hetekben náluk nagyságrendekkel többen vesztették életüket. Emlékezetes, a hatóságok eddig 1600–3000-re becsülték az áldozatok számát. A miniszter szerint gondok voltak a sürgősségi ellátással.
Eközben a hét végén Svájcban óránként 125 kilométeres sebességű szél és eső söpört végig; a vasúti és a légi közlekedés több helyen leállt. Olaszországban, Valle d’Aosta környékén pedig nagy mennyiségű csapadék okozott sárlavinát és földcsuszamlást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.