Aaz amerikai Columbia űrsikló végzetes balesetét vizsgáló, független szakértőkből álló bizottság, a CAIB helyi idő szerint tegnap délután tette közzé jelentését.
A február elsején, visszatérés közben, mintegy hatvan kilométeres magasságban darabjaira hullott űrsikló tragédiáját – amely a fedélzeten utazó hétfős legénység halálát is okozta – legnagyobb valószínűséggel a Columbia külső üzemanyagtartályáról még a január 16-i startnál levált szigetelőhab-darab okozta. Ez léket ütött a jármű bal szárnyának hővédő pajzsán, az azt alkotó kerámiacserepeken – olvasható a jelentésben a hónapok óta ismert feltételezés.
A CAIB szakemberei a tétel igazolásául szimulációs vizsgálatokat is végeztek. A szervezet szakértői mindezek eredményei alapján azt javasolják az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) vezetőinek, hogy a megmaradt űrsiklókra és a földi bázisokra szereljenek kamerákat, hogy rögzíthessék a felszállásokat. A világűrben keringő járműveket pedig a Pentagon műholdjai vigyázhatnák, hogy minél előbb felfedezhessék az űrsiklók szerezte esetleges külső sérüléseket.
A bizottság azt is javasolja a NASA-nak, hogy a jövőben a világűrbe induló és majdan megerősítendő űrsiklókat lássák el olyan javítókészlettel, amellyel az asztronauták képesek egy-egy űrsétával kijavítani a jármű borításának hasonló sérüléseit – írta a BBC. A brit televíziónak nyilatkozva John Logsden, a bizottság tagja elmondta: a jelentés bírálja a NASA kötelékeiben világűrbe utazó emberek biztonságáért felelős rendszert, és említést tesz a szervezet bizonyos szervezési hibáiról is. A bizottság szerint az űrhivatal teljesítménye ezen a téren nem felel meg az elvárásoknak.
Ismert, az űrkorszak kezdete óta az Egyesült Államok már három legénységet vesztett el: a Columbián kívül az Apollo 1 asztronautáit 1967-ben, míg a Challenger űrhajósait 1986-ban.
Most a 35 ezer dokumentum alapján 250 oldalas jelentést összeállító 13 tagú bizottság vezetője, Harold Gehman nyugalmazott admirális úgy véli: a jelentés még a Challenger tragédiája után született dokumentumnál is felkavaróbb lesz a NASA számára.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!