Valószínűleg az Országgyűlés őszi ülésszakának elején kezdeményezi a kormány Szász Károly, a PSZÁF elnökének eltávolítását. A Medgyessy-kormány megalakulása óta támadja a felügyeleti elnököt, akit még 2000-ben neveztek ki erre a posztra, mandátuma hat évre szólt. A brókerbotrány kirobbanását követően a politikai támadások agresszívebbek lettek, és annak ellenére, hogy a pénzügyi szabálytalanságokra a PSZÁF világított rá, a kormány és a média egy része a felügyeletet okolja a kialakult helyzetért.
A politikai döntéshez a Pénzügyminisztérium szakértői asszisztálnak, akik jelenleg is vizsgálják a szervezetet, hogy megtett-e mindent a K&H-nál történt visszaélések megelőzésére. Azt is ellenőrizni kívánja a tárca, hogy a felügyelet munkatársai a politikai függetlenség megőrzése mellett végzik-e munkájukat.
*
A PSZÁF közleményben reagált a PM vizsgálatára, ebben leszögezik: a felügyelet mind szakmai működésében, mind gazdálkodásában független, önálló szervezet, amelynek szakmai munkáját bíróság ítélheti meg erre vonatkozó kereset esetén. Nincs tehát olyan közigazgatási szerv, amelynek jogszabályi felhatalmazása, hatásköre lenne arra, hogy a PSZÁF szakmai munkáját vizsgálja, értékelje, illetőleg ezzel kapcsolatban bárki felelősségére vonatkozó megállapításokat tegyen. A PSZÁF elnöke köztisztviselő, így rá is vonatkozik a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, ennek megfelelően az esetlegesen felróható magatartást csak szabályos fegyelmi eljárással lehetne tisztázni. A fegyelmi tanács döntése ellen munkaügyi bírósághoz lehet fordulni jogorvoslatért, és a bíróság jogerős döntése után lenne kezdeményezhető az Országgyűlés döntése. A PSZÁF felhívja a figyelmet arra, hogy az adott ügyben bűncselekmény-sorozat elkövetésének alapos gyanúja látszik kibontakozni. A bűncselekmények megakadályozásának elmulasztásáért pedig még a bűncselekmények felderítésére felhatalmazott szervezeteket sem szokás elmarasztalni.
A közleményben szakmailag fogható és képtelen megállapítások egyaránt vannak – véli Kolláth György alkotmányjogász. Mindezekből az elnök menesztésére vonatkozó kitételek megalapozatlanok. A parlamentet nemcsak előzetes fegyelmi felelősségre vonás után illeti meg a visszahívás joga – jelentette ki. Szász esetében a hatéves megbízatás idő előtti megszüntetéséhez van egy felső hatósági és egy attól független ok. Bekövetkezhet egészségügyi alkalmatlanság vagy olyan esetkör is, amikor a főtisztviselő neki felróható okból nem teljesíti hivatali kötelezettségeit – nyilatkozta a jogász. Ha a kormányfő előterjesztést tesz a visszahívásra, azt az Országgyűlés nyilvánosan fogja megvitatni, a döntés nem kétharmados – tájékoztatott.
***
Cáfol a K&H
A K&H Bank a leghatározottabban cáfolta azt a Népszabadságban tegnap megjelent információt, miszerint Bába Ágnes, a pénzintézet ügyvezető igazgatója tudott volna Kulcsár Attila szabálytalan ügyleteiről. A napilap szerint Bába Ágnest azért nem választották meg a K&H Bank vezérigazgatójává – miután Rejtő E. Tibor lemondott –, mert információi lehettek Kulcsár egyes szabálytalan tranzakcióiról. Kulcsár ugyanis 2002 augusztusa és 2003. február 10. között alkalmanként több száz millió forintos tételeket utalt át a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. számlájáról a K&H technikai számlájára – közölte az újság. Innen a pénz a Britton Llc.-hez, majd félszáz cégen keresztül a Montrade Ltd. és a Balmoral Group Ltd. számlájára került. Így vehették fel a körülbelül hatmilliárd forintot az Inter-Európa Bank egyik fiókjából külföldi magánszemélyek. A lap információi szerint a Tóth Ágnes vezette központi fiókhoz tartozó technikai számla létezéséről a bank felső vezetői közül egyedül a központi fiók munkáját is felügyelő Bába Ágnes tudott. Bába Ágnes felügyelete alá sohasem tartozott a bankfiókok munkájának vagy az ott zajló tranzakcióknak az ellenőrzése – szögezi le a K&H Bank közleménye. Az ügyvezető igazgató bírja mind a KBC Bank, mind pedig az ABN Amro bizalmát.
Egy amerikai szenátor szerint ideje bekeményíteni














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!