Ki hisz nekünk?

Mértéktartásra és őszinteségre sarkallta a kormányt a Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó testülete, a monetáris tanács. A testület véleménye szerint – de általában is – az Európai Monetáris és Gazdasági Unióba az őszinteség a legjobb útlevél. Ennek tükrében, ha a kormány tényleg komolyan gondolja a jegybankkal közösen hangoztatott szándékát, jelesül a monetáris unióhoz való 2008-as csatlakozást, legjobb, ha hiteles középtávú gazdasági programot alkot meg és juttat el Brüsszelbe.
A kormány meg is alkotta a középtávú csatlakozási programot. Azt, amelyiknek nem hisz senki.
A hasonló programok általában zanzásítva jelennek meg a nagyközönség előtt, döntően számsorokból és -oszlopokból állnak, ám ezekből a számokból a hozzáértők sok mindent képesek kiolvasni. Hogy mennyit ér majd a pénzünk két-három év múlva, hogy az exportőrcégek milyen kilátásokkal bírnak, hogy az egyes háztartások (nem statisztikai terminológiával: családok) életszínvonala javul vagy romlik a következő években, hogy a jelenleg munka nélkül tengődő százezrek közül hányan és milyen térségekben reménykedhetnek álláslehetőségben… Ezek után nem csoda, ha a kormány igyekszik a lehető legjobb jövőképet kódolni napvilágot látó víziójába. Csakhogy e számok értői tudják, hogy a felvázolt gazdasági pálya nem önmagától való, hanem valaminek a folyománya, a jövőidéző adatokat óhatatlanul a jelenlegi helyzet alakítja, ami már jelenleg is távol áll attól, amit a kormány hisz és/vagy mond. Az elemzők többsége legalábbis nem hisz a kormányzati jövőképben, abban a számsorban, amit a kabinet középtávú előcsatlakozási dokumentum címén eljuttatott Brüsszelbe. Túl optimista a kormány, s ez az optimizmusa megalapozatlan – röviden így összegezhetők a kutatói vélemények. Az unió még nem nyilatkozott arról, hogy osztják-e a magyar kormány egzaltált vízióját, vagy szakszerűbben: megvalósíthatónak tartják-e mindazon gazdasági célkitűzést, amit a kormány feltett szándékként közölt.
Aligha hisznek Brüsszelben a Medgyessy-kabinetnek. Ha csak az idei évre vonatkozó, az elmúlt esztendőben készült előrejelzésre tekintünk, már az komoly ellentéteket hordoz. Ugyanis vagy tévedtek a Pénzügyminisztériumban az idei makrogazdasági mutatókat illetően, vagy szándékosan festették rózsaszínre a helyzetet. Az államháztartás hiányát (a kiadások többletét) a bruttó hazai össztermékhez mérten 4,8 százalékban határozta meg a kormány, ezzel szemben ma nincs olyan gazdaságkutató Magyarországon, amely ne prognosztizálna ennél nagyobb szintet. A kutatókon kívül a Magyar Nemzeti Bank sem rejtette véka alá, hogy a hiány eléri az 5,2, de az sem kizárt, hogy az 5,5 százalékot is. Ez az eufemikus adat pedig súlyos százmilliárdokat jelent az állam pénztárcájában, amit a bevételek növelésével és a központi kiadások csökkentésével lehet(ne) mérsékelni. Csakhogy, általános vélekedés szerint, a fent említett két feltételnek egyike sem teljesül. Az állam nem takarékos, a mélyponton lévő üzleti szféra viszont képtelen magasabb teljesítményre, ezáltal magasabb adóbefizetésekre.
Ennek fényében pedig egyre inkább kérdésessé válik az euróhoz való csatlakozás 2008-as időpontja. A kormányzat hitelét tulajdonképpen csak az állíthatná vissza, ha végre irányt szabna a gazdaságnak, az országnak, s jelét adná annak, hogy nemcsak vázolni, de megalapozni is képes jövőképét.