az államfő A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:
Németh Jánosnak, az állam- és jogtudomány kandidátusának, a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága volt elnökének, a Szent Korona Testület tagjának.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést adományozta:
Kádár Béla rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek, volt miniszternek, a Magyar Köztársaságnak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet mellett működő állandó képviselete vezetőjének; Kovács Lászlónak, a Magyar Köztársaság külügyminiszterének; Martonyi Jánosnak, a Magyar Köztársaság volt külügyminiszterének; Juhász Endre rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek, a Magyar Köztársaságnak az Európai Unió mellé akkreditált képviselete vezetőjének; Fejes Endre Kossuth-díjas írónak; Juhász Ferenc Kossuth-díjas költőnek; Köpeczi Bélának, az MTA tagjának, Állami díjas irodalomtörténésznek; Marton Éva Kossuth-díjas operaénekesnek; Melis György Kossuth-díjas operaénekesnek, kiváló művésznek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:
Kemény Dénesnek, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának; Bán Ferenc Kossuth-díjas építésznek, a Nyírterv Tervező Intézet főépítészének; Bazsa Györgynek, a kémiatudomány doktorának, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának; Csató Bélának, a marosvásárhelyi római katolikus plébánia főesperesének; Detrekői Ákosnak, az MTA tagjának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektorának, tanszékvezető egyetemi tanárnak; Dimény Imrének, az MTA tagjának, a Szent István Egyetem tudományos tanácsadójának, professor emeritusnak; Dinnyés Jánosnak, a mezőgazdasági tudomány kandidátusának, a Szent István Egyetem vezetéstudományi tanszéke egyetemi tanárának; Eckhardt Sándornak, az MTA tagjának, az Országos Onkológiai Intézet klinikai onkológiai tanszék szaktanácsadójának, professor emeritusnak, Széchenyi-díjasnak; Fehér Jánosnak, az orvostudomány doktorának, a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika szaktanácsadójának, az Orvosi Hetilap főszerkesztőjének, ny. egyetemi tanárnak; Frenyó V. László állatorvosnak, a Szent István Egyetem egyetemi tanárának; Hunya Miklósnak, a Pest Megyei Bíróság kollégiumvezetőjének; Petrik Ferencnek, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének; Váczi Istvánnak, a Legfelsőbb Bíróság bírójának; Kemenes Ernőnek, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem egyetemi docensének, Koloszár Józsefnek, a mezőgazdasági tudomány kandidátusának, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara tszv. egyetemi tanárának, Kondor Imrének, a fizikai tudomány doktorának, fizikusnak, a Collegium Budapest rektorának; Kónyáné dr. Kutrucz Katalinnak, a volt Történeti Hivatal elnökhelyettesének; Lengyel Balázs Széchenyi-díjas szerkesztőnek, kritikusnak; Manninger Jenőnek, az orvostudomány doktorának, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet ny. főigazgató főorvosának; Mészáros Rezsőnek, az MTA levelező tagjának, a Szegedi Tudományegyetem rektorának, egyetemi tanárnak; Molnár Vilmosnak, a Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézete ny. igazgatójának; Moussong-Kovács Erzsébetnek, az orvostudomány kandidátusának, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar ny. tszv. egyetemi tanárának; Munkácsy Gyula filozófiatörténésznek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ny. egyetemi docensének; Nádori László pszichológusnak, a biológiatudomány doktorának, a Testnevelési Egyetem ny. egyetemi tanárának; Nyitrai Ferencnének, a Központi Statisztikai Hivatal ny. elnökének; R. Várkonyi Ágnes Széchenyi-díjas történésznek, a történelemtudomány doktorának, professzor emeritusnak; Rakonczay Zoltán erdőmérnök-közgazdásznak, ny. környezetvédelmi és vízgazdálkodási helyettes államtitkárnak; Schultheisz Emilnek, az orvostudomány kandidátusának, ny. egyetemi tanárnak; Szász Endre (†) Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművésznek; Szebik Imrének, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnökének; Szentes Tamásnak, az MTA tagjának, professor emeritusnak, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem egyetemi tanárának, Állami díjasnak; Tóth Józsefnek, a földrajztudomány doktorának, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárának; Tusa Erzsébet Liszt Ferenc-díjas zongoraművésznek, érdemes művésznek; Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművésznek, kiváló művésznek; Verő Gábor ny. levéltári főigazgatónak; Wollemann Máriának, az orvostudomány doktorának, az MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézete ny. igazgatójának.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta:
Bereczki Gábornak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusának; Bognár Sándornak, a Budapesti Műszaki Főiskola kari főigazgatójának; Czigner Jenőnek, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, az orvostudomány doktorának; Csermely Jenőnek, az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézete főigazgató-helyettesének, a Szent István Egyetem tanszékvezető címzetes egyetemi tanárának, az MTA doktorának; Csizmadia Lászlónak, a Budapesti Gazdasági Főiskola főiskolai tanárának; Csizmazia Zoltánnak, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának, a mezőgazdasági tudomány doktorának; Gordosné dr. Szabó Annának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott főiskolai tanárának, a neveléstudomány kandidátusának; Izsák Lajosnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos rektorhelyettesének, intézetigazgató egyetemi tanárnak; Kassai Lajos lovas íjásznak; Mészáros János amatőr búvárnak, hegymászónak; Molnár Imrének, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanárának; Oláh Imrének, a Semmelweis Egyetem intézetigazgatójának, egyetemi tanárnak, az orvostudomány doktorának; Palcsóné dr. Zám Évának, az Eszterházy Károly Főiskola kari főigazgatójának, tanszékvezető főiskolai tanárnak; Palkovics Miklós akadémikusnak, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanárának; Szilárd Jánosnak, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusának; Tamássy Lajosnak, a Debreceni Egyetem professor emeritusának; Tényi Máriának, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusának; Verő József akadémikusnak, a Nyugat-magyarországi Egyetem intézetigazgató-helyettesének, egyetemi tanárnak; Csohány Ferencnének, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság tanácselnökének; Dégendorferné dr. Rozinay Gabriellának, a Pest Megyei Bíróság bírájának; Ifkovics Istvánnak, a Somogy Megyei Bíróság Büntető Kollégiuma vezetőjének; Iván Mária Emesének, a Csongrád Megyei Bíróság bírájának; Krékity Jánosnak, a Dabasi Városi Bíróság elnökének; Rónaszéki Lászlónak, a Baranya Megyei Bíróság bírájának; Sarkadi Sándornak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság tanácselnökének; Tóvári Gyöngyinek, a Pest Megyei Bíróság tanácselnökének; Turi Máriának, a Fővárosi Bíróság tanácselnökének; Grunwalsky Ferencnek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr-rendezőjének; Katus László történésznek; Kőszegi Imrének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszék tanszékvezető tanárának; Lencsés Lajos oboaművésznek; Lőkös István irodalomtörténésznek; Valló Péternek a Radnóti Színház művészeti vezetőjének, rendezőnek; Kovács József taszári polgármesternek; Balogh József ezredesnek, az Országos Rendőr-főkapitányság Repülőtéri Biztonsági Szolgálata parancsnokának; Tömböl László dandártábornoknak, a vezérkari főnök integrációs helyettesének és Szabó Gábor ezredesnek, a Honvédkórház vezetőhelyettesének.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:
Árvay Árpádnénak, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság tanácselnökének; Kovács Tamásnak, a Fővárosi Bíróság tanácselnökének; Beck Károlynak, a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyészének; Bendzsel Miklósnak, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének; Csepregi Istvánnak, a mezőgazdasági tudomány kandidátusának, Állami díjas ny. igazgatónak; Dudás Ferencnek, a BM Közigazgatás-szervezési és Közszolgálati Hivatal hivatalvezetőjének; Fazekas Lászlónak, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójának; Furmann Imrének, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatójának; Gecsényi Lajosnak, a történettudomány kandidátusának, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának; Heisler Lászlónak, a Dohány Templomkörzet elnökének; Inzelt Péternek, a műszaki tudomány kandidátusának, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet igazgatójának; Jolsvai Sándornak, a Magyar Köztársaság bangkoki nagykövetének; Kádár Lászlónak, a Magyar Köztársaság kairói nagykövetének; Steven G. Kaálinak, az Albert Einstein College of Medicine egyetemi tanárának; Koltai Dénesnek, a Pécsi Tudományegyetem TTK Felnőttképzési és Emberierőforrás-fejlesztési Intézet igazgatójának, rektorhelyettesnek; Lévai Ilonának, a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyészének, Pignicki Józsefnek, a Csongrád Megyei Főügyészség főügyész-helyettesének; Major Istvánnak, a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkársága helyettes vezetőjének; Makara B. Gábornak, az MTA levelező tagjának, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettesének, kutatóprofesszornak; Müller Péter Iván költőnek, filmrendezőnek, előadóművésznek; Osztovits Levente irodalomtörténésznek, az Európa Kiadó Kft. igazgatójának, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanárának; Pásztor Györgynek, a Magyar Jégkorong Szövetség tiszteletbeli elnökének; Rédey Ákosnak, a kémiatudomány doktorának, a Veszprémi Egyetem rektorhelyettesének, tszv. egyetemi tanárnak; Róna-Tas Andrásnak, az MTA tagjának, a Szegedi Tudományegyetem ny. egyetemi tanárának, a Magyar Akkreditációs Bizottság tiszteletbeli elnökének; Ruzsa Imrének, a filozófiatudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ny. egyetemi tanárának, professor emeritusnak, Széchenyi-díjasnak; Süveges Ildikónak, az orvostudomány doktorának, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanárának, az Országos Szemészeti Intézet igazgatójának; Szász Zoltánnak, a történettudomány kandidátusának, az MTA Történettudományi Intézete Tudományos Tanácsa elnökének; Szilágyiné dr. Farkas Zsuzsannának, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetőjének, kormányfő-tanácsadónak, a Kormányiroda helyettes vezetőjének; Tímár Évának, a Budapesti Kamaraszínház Jászai Mari-díjas színművészének, érdemes művésznek; Veress Gábornak, az orvostudomány kandidátusának, a balatonfüredi Állami Szívkórház főigazgató főorvosának és Visóczki Kálmánnak, a Szerencsi Városi Ügyészség vezető ügyészének.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje katonai tagozata kitüntetést adományozta:
Benkő Tibor dandártábornoknak, a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokság MH. 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár parancsnokának; Juhász István dandártábornoknak, a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokság törzsfőnökének, parancsnokhelyettesnek; Hatala József r. vezérőrnagynak, az ORFK közbiztonsági főigazgatójának, főkapitány-helyettesnek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta:
Bicsérdy Gyulának, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara főigazgatójának, főiskolai tanárnak, az állatorvos-tudomány kandidátusának; Borbély Györgynek, a Debreceni Egyetem dékánjának, tanszékvezető egyetemi tanárnak; Bíró András költőnek, újságírónak, írónak, műfordítónak; Csépe Valériának, az MTA Pszichológiai Intézete tudományos főmunkatársának; Domé Györgynének, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanárának; Friedler Ferencnek, a Veszprémi Egyetem intézetigazgató tanszékvezető egyetemi tanárának, a kémiatudomány doktorának; Gomba Szabolcsnak, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának, az orvostudomány doktorának; Guth Lászlónak, a Szent István Egyetem főtitkárának, egyetemi docensnek, a közgazdaság-tudomány kandidátusának; Hadházy Tibornak, a Nyíregyházi Főiskola rektorhelyettes főiskolai tanárának; Horváth Lászlónak, a Magyar Iparművészeti Egyetem egyetemi adjunktusának; Kaló Ferencnek, az Eszterházy Károly Főiskola rektorhelyettesének, tanszékvezető főiskolai tanárnak; Kövesdy Pál műgyűjtőnek, galériavezetőnek; Madarász Tiborné nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docensnek; Margócsy István irodalomtörténésznek, kritikusnak; Perédi Józsefnek, a Szent István Egyetem egyetemi docensének; Schütz Istvánnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos munkatársának; Szintay Istvánnak, a Miskolci Egyetem dékánjának, egyetemi tanárnak; Szlavitsek Gizella hosszú távú úszónőnek; Sztanó Imrének, a Budapesti Gazdasági Főiskola általános rektorhelyettesének, tanszékvezető főiskolai docensnek; Tarnay Katalinnak, a Veszprémi Egyetem egyetemi tanárának, a műszaki tudomány doktorának; Tóth Béla nyugalmazott főiskolai tanárnak; Vas Attilának, a Szent István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, a mezőgazdasági tudomány kandidátusának; Virág Miklósnak, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem megbízott tanszékvezető egyetemi docensének, a közgazdaság-tudomány kandidátusának; Gyöngyösi Pálnénak, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács főosztályvezető-helyettesének; Szunyi Gábornak, az Egri Városi Bíróság elnökének; Török Istvánnak, a Zala Megyei Bíróság gazdasági hivatala osztályvezetőjének; Ambrus Zoltánnak, a Békés Megyei Könyvtár igazgatójának; Aradszky László előadóművésznek; Bart Istvánnak, a Corvina Kiadó Kft. ügyvezető igazgatójának; Bernáth István irodalomtörténész, műfordítónak; Bihari Lajos háziorvosnak; Cséri Lajos szobrászművésznek; Czövek Lajos nyugalmazott főiskolai tanárnak, karnagynak; Droppa Judit Munkácsy Mihály-díjas textiltervező iparművésznek, a Magyar Iparművészeti Egyetem rektorának; Erdei Grünwald Mihály filmrendező, szerkesztő-riporternek; Ezüst György Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek; F. Dózsa Katalinnak, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettesének; idősebb Ficsor Mihálynak, a Szerzői Jogi Szakértő Testület elnökének; Gelencsér Katalinnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem főiskolai docensének; Hável Lászlónak, a Budapesti Kamaraszínház színművészének; Horváth Istvánnak, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum igazgatójának; Jakabné Zórándi Mária táncművésznek, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanszékvezető főiskolai tanárának; Jávori Ferenc zongoraművésznek, a Budapest Klezmer Band vezetőjének; Jüptner Vilmosné Kékesi Máriának, a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai tanárának, kiváló művésznek; Kirschner Péter nyugalmazott újságírónak; Kovalik Balázs rendezőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanárának, érdemes művésznek; Körtvélyessy Klára József Attila-díjas műfordítónak, a Nagyvilág című folyóirat rovatvezetőjének; Lehoczky Lászlónak, a Duna Televízió szerkesztő-rendezőjének; Megyeri Lászlónak, a Thália Színház igazgatójának; Molnár Géza József Attila-díjas írónak; Németh Péternek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatójának; Paulikovics Iván szobrászművésznek; Prokop Péter nyugalmazott római katolikus lelkész, festőművésznek; Rózsa Istvánnak, a Rózsa Records ügyvezető igazgatójának; Sas István népművelőnek, a Jászberényi Déryné Művelődési Központ igazgatójának; Laslo Joseph Simonnak, a Kanadai Magyar Kutató Intézet igazgatójának; Szelényi Károly fotóművésznek; Szíj Rezső nyugalmazott református lelkész, művészettörténész, közírónak; Szőnyi Eszternek, a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeum igazgatójának; Szűcs Ildikó Antal Gábornénak a Budapesti Kamaraszínház Közművelődési Pódiuma színész-előadóművészének; Török András művelődéstörténész, írónak; Várady Szabolcs József Attila-díjas költő, író, műfordítónak; Varga Istvánnak, a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. építészmérnök, műemlékvédelmi szakértőnek; Mészárosné Horváth Katalin ezredesnek, a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Parancsnoksága parancsnok-helyettesének; Bárdos Juditnak, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete főtitkárának; Tergalecz Ferenc ezredesnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi igazgatójának; Kladek András ezredesnek, a Hadműveleti és Kiképzési csoportfőnökség referensének és Krizbai János ezredesnek, a szaktárca humánpolitikai főosztályvezetőjének.
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:
Aradi Csaba ökológusnak, a Hortobányi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatójának; Bácskai Verának, a történelemtudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ny. tszv. egyetemi tanárának; Benke László költőnek, a Hét Krajcár Könyvkiadó ügyvezető igazgatójának; Gegesy Ferencnek, Budapest IX. kerülete polgármesterének; Bozóky Éva ny. újságírónak; Csiszár Imrének, a Pesti Magyar Színház Jászai Mari-díjas rendezőjének, Érdemes Művésznek; Daku Magdolnának, a Magyar Országgyűlés Hivatala főtitkárság bizottsági főosztály vezetőjének; Dániel Anna József Attila-díjas írónak, műfordítónak, irodalomtörténésznek; dr. Chátel Rudolfnak, az orvostudomány doktorának, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar 1. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatójának, egyetemi tanárának; Gerendási Istvánnak, a Rajkó Zenekar igazgatójának; a Talentum Kulturális Fórum igazgatójának; Hegyi Imrének, a Nagy Imre Társaság országos elnöksége tiszteletbeli tagjának; Hodics Jánosnak, a MÁV Rt. szombathelyi területi forgalmi osztálya vezetőjének; Hollán Zsuzsannának, az MTA tagjának, Állami díjas orvosnak, az Országos Vérellátó Szolgálat szaktanácsadójának; Hudik Zoltánnak, az Állami Számvevőszék igazgatóhelyettesének; Járóka Sándor hegedűművésznek, zeneszerzőnek; Jávorka Lajos római katolikus plébánosnak; Kamuti Jenő vívónak, a MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet osztályvezető-főorvosának; Kerekes Károly ny. zirci apátnak; Kovács Lászlónak, a Magyar Országgyűlés Hivatala külügyi hivatala tanácsadójának; Lakatos Mihály előadóművésznek, prímásnak; Lengyel Lajosnak, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnökének; Varga Ferencnek, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség társelnökének; Lorán Lenkének, a Mikroszkóp Színpad Jászai Mari-díjas színművészének; Makai Ferencnek, az orvostudomány doktorának, a pozsonyi Comenius Orvosi Egyetem Ortopédiai Klinika igazgatójának, tszv. egyetemi tanárnak; Mandel Róbert tekerőlantművésznek, hangszer-restaurátornak; Máthé Gábornak, az állam- és jogtudomány kandidátusának, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem tszv. főiskolai tanárának; Mizsey Ágotának, a Budapest Csepel Önkormányzat Családsegítő Szolgálata ny. vezetőjének; Némethy Máriának, az Egymást Segítő Egyesület elnökének; Obádovics J. Gyulának, a matematikatudomány kandidátusának, matematikusnak, ny. egyetemi tanárnak; P. Szűcs Juliannának, a Mozgó Világ folyóirat főszerkesztőjének, Munkácsy Mihály-díjas művészettörténésznek, egyetemi tanárnak; Pálinszki Antalnak, Budapest XV. kerülete alpolgármesterének; Pilt Zoltánnénak, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház ápolási igazgatójának; Salamon Ferencnek, a budapesti Szent János Kórház főorvosának; Soltész Anikónak, a Seed Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatójának; Szatmári Sándornak, Létavértes volt polgármesterének; Szeles Veronika ügyvédnek, az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata vezetőségi tagjának; Totik Vilmosnak, az MTA tagjának, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete tszv. egyetemi tanárának; Ungár Anikó bűvésznek; Vámosi-Nagy Szabolcsnak, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettesének; Végh Lajosnak, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal főosztályvezetőjének; Víg Mihály zeneszerzőnek, szövegírónak; Wirth Juditnak, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület elnökének; Zalabai Péternének, a Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány ügyvezetőjének; Zentai Péter Lászlónak, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete igazgatójának.
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje katonai tagozata kitüntetést adományozta:
Börcsök Dezső ezredesnek, a Magyar Honvédség Légierő-parancsnokság Magyar Honvédség 87. Bakony Harcihelikopter Ezred parancsnokának; Dávid Károly határőr dandártábornoknak, az Orosházi Határőr Igazgatóság igazgatójának; Tukovics János alezredesnek, Mosonmagyaróvár Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának; Geiger János ezredesnek, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának;
A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta:
Balaton Gyulának, az Oktatási Minisztérium nyugalmazott főmunkatársának; Bálintné dr. Szendrei Máriának, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanárának, a matematikatudomány doktorának; Bencze Lajosnak, a Fővárosi Pedagógiai Intézet igazgatójának; Béres Jenőnek, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatójának; Bodor Ferencnének, a budapesti Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójának; Breuer Tiborné szociális munkásnak; Czédli Gábornak, a Szegedi Tudományegyetem tanszékcsoport-vezető egyetemi tanárának, a matematikatudomány doktorának; Fejérváry Gézánénak, a budapesti Dugonics András Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott tanárának; Kakuk Györgynek, a Debreceni Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikája igazgatójának, egyetemi tanárnak, az orvostudomány kandidátusának; Kőhalmy Tamásnak, a Nyugat-magyarországi Egyetem egyetemi tanárának, a mezőgazdasági tudomány doktorának; Kőpatakiné Mészáros Máriának, az Országos Közoktatási Intézet program és tantervfejlesztési központ igazgatóhelyettesének; Lengyel Róbertnénak, a vámospércsi általános iskola igazgatójának; Mezei Lajosnénak, az egri Mlinkó István Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon igazgatójának; Mészáros Juditnak, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara főigazgatójának, főiskolai tanárnak; Novák Mihálynak, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanárának, a kémiai tudomány doktorának; Reischl Gábornak, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kara tanszékvezető főiskolai tanárának; Sári Jánosnénak, a budapesti Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatójának; Somogyi Istvánnak, a budapesti Magyar Hajózási Szakközépiskola igazgatójának; Soós Tibornak, az Állatgyógyászati-, Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmányellenőrző Intézet igazgatójának, az állatorvos-tudomány kandidátusának; Szabó Józsefnek, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docensének; Szenes Györgynek, a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola igazgatójának; Tamás Zoltánnénak, a nagyszentjánosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatójának; Tóthné dr. Fábián Eszternek, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensének, az állam- és jogtudomány kandidátusának; Bondár Jánosnénak, a Berettyóújfalui Városi Bíróság irodavezetőjének; Fábiánné Bandula Jolánnak, a Fehérgyarmati Városi Bíróság irodavezetőjének; Jakó Károlynak, a Szeghalmi Városi Bíróság nyugalmazott elnökének; Knolmár Mihály közjegyzőnek; Okolicsányi Istvánnénak, az Egri Városi Bíróság irodavezetőjének; Volguska Mihályné alezredesnek, a gyékényesi vámhivatal parancsnokának; Süle Ferenc pénzügyőr alezredesnek, a barcsi vámhivatal parancsnokának; lpár Ágnesnek, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményi adattárosának; Born Miklós nyugalmazott táncos, koreográfusnak; Hárs Éva művészettörténész, nyugalmazott múzeumigazgatónak; Horváth György népművelőnek, a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatójának; John Warren Gotsch magyar–amerikai kettős állampolgárnak, a józsefvárosi Ateliers Pro Arts igazgatójának; Márton Béla festőművésznek; Pál Gábornak, a Vasutas Zene- és Képzőművészeti Iskola igazgatójának; Pálfai Gábornak, Táncsics Mihály-díjas fotóművésznek, a Magyar Távirati Iroda Rt. nyugalmazott fotóriporterének; Salamon Attila táncművésznek, a Nemzeti Táncszínház műszaki vezetőjének; Sír Lászlónak, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatójának; Bozsó Zoltán alezredesnek, Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatójának.
A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta:
Angler Lászlónénak, a fővárosi önkormányzat átmeneti gyermekotthona gazdasági igazgatóhelyettesének; Aradi Miklósnak, a csongrádi Batsányi János Gimnázium nyugalmazott tanárának; Baranyai Istvánnak, a budapesti Hunfalvy János Szakközépiskola idegen nyelvi munkaközösség-vezetőjének; Baranyai Tibornénak, a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárának; Bethlendy Bélának, a Jászberényi Klapka György Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanárának, közoktatási szakértőnek; Bors Ilonának, a Balatonboglári Körzeti Földhivatal földmérési osztályvezetőjének; Borsi Lőrincnek, a veszprémi Táncsics Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium igazgatójának; Csajbók Ferencnének, a túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola tanárának; Csukás Ibolyának, a budapesti Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium tanárának; Fehér Ottónénak, a Nyíregyház Főiskola tanszékvezető főiskolai tanárának; Fejesné Schwarcz Erzsébetnek, a Szigetbecse-Makád Közös Igazgatású Közoktatási Intézményi Fenntartó Társulás igazgatójának; Für Katalinnak, a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium és Kollégium tanárának; Galbács Zoltánnak, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensének; Gáll Györgynek, a gyöngyösi Almásy Pál Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgató-helyettesének; Gáspár Vilmosnak, a Debreceni Egyetem tudományos tanácsadójának; Göttler Károlynénak, a Trefort Ágoston Kéttannyelvű Szakközépiskola vezetőtanárának, munkaközösség-vezetőnek; Harcsa Andrásnak, a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola tanárának; Janza Károlynénak, a Fővárosi Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértőjének, vezető szaktanácsadónak; Kálmánffy Ferenc operaénekesnek; Keller Györgynek, a tatai Eötvös József Gimnázium tanárának; Király István balmazújvárosi nyugalmazott igazgatónak, a Karácsony Sándor Neveléstörténeti Egyesület tagjának; Király Leventénének, a szegedi Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola igazgatójának; Kiss Imrének, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatójának; Laczkovich Jánosnénak, a Nemzeti Szakképzési Intézet osztályvezetőjének; Lázin Jánosnak, a budapesti Öveges József Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium szakoktatójának; Mendelovics Zsuzsának, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanárának; Mihalovics Gábornak, a Pécsi Tudományegyetem gazdasági főigazgató-helyettesének, főmérnöknek; Mihálcz Pálnak, a Szigetszentmiklós Város Polgármesteri Hivatala oktatásügyi szakértőjének; Miskovics Máriának, a tarjáni Győry Sándor Általános Iskola tanárának; Molnár Péternének, a kunszentmiklósi Általános Művelődési Központ tanárának; Mosoni Árpádnak, a leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda tanárának; Nógrádi Lászlónak, a budapesti XIII. kerületi Hollán Ernő utcai Zeneiskola tanszakvezető tanárának; Oroszné Majdán Katalinnak, a kompolti Napköziotthonos Óvoda óvodapedagógusának; Paládi Erzsébetnek, a tiszakóródi Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanárának, kistérségi munkaközösség-vezetőnek; Patakiné Bitay Adélnak, a herceghalmi általános iskola tanárának; Pozsony Imrénének, a budapesti Ady Endre Közgazdasági Szakkollégium igazgató-helyettesének; Rick Gyulának, a budapesti Bay Zoltán Elektronikai Szakközépiskola és Műszeripari Szakiskola általános igazgatóhelyettesének; Sándor Lászlónak, a budapesti Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola igazgató-helyettesének; Sárossy Istvánnénak, a budapesti Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola tanárának; Spengler Györgynének, a Budapest Főváros Főpolgár.

Élete egyik legfelkavaróbb ügyéről beszélt a nyomozó: nem gondolta volna, milyen szörnyűséggel állnak szemben