Valószínűleg augusztus végére teljesen elfogy a tejfelesleg kivonására szánt pénz, ezért – a piac összeomlását megakadályozandó – a tejtermelők újabb mintegy kétmilliárd forintot kérnek az agrárkormányzattól a felesleg fennmaradt részének finanszírozására – hangzott el tegnap a szarvasmarha-tenyésztők országos választmányának ülésén.
A belpiaci fogyasztáson felül az idén közel 400 millió liter tej exportjáról kell gondoskodni a piaci egyensúly fenntartásához – emlékeztetett tegnap Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. Ebből a mennyiségből már 300 millió litert exportáltak, de a pénzügyi keret kimerülése miatt a termelők most a fennmaradó mennyiség kiviteléhez kérnek segítséget. A tejtermelők már hétfői, hódmezővásárhelyi tanácskozásukon megfogalmazták, hogy nem hajlandók több befizetésre, és kérték az agrártárcát, hogy tartsa magát az év elején kötött megállapodás betartásához.
Tóth István szerint a tejfelesleg levezetését a belföldi fogyasztás 6-7 százalékos visszaesése is nehezíti, mert ez a többlet is megjelenik a piacon, a közel 150 millió liternyi szürke tejjel együtt. Ezért a piacszabályozáshoz nem elegendő a termelők ötszázalékos kvótacsökkentése.
Krajcsovitz András választmányi elnök elmondta: a tejfelesleg kivonására eddig mintegy 15,2 milliárd forintot fordított az állam, a termelők és a feldolgozók. A belföldi tejfogyasztás ebben az évben 1,3 milliárd liter alatt lesz, holott ez a mennyiség általában meghaladja ezt a szintet. Ezzel párhuzamosan csökken a hazai alapanyagból előállított tejtermék, mert a piacon jelentős mennyiségű reggeli ital és több olyan termék is van, amely nem hazai alapanyagból készül – tette hozzá.
Sirman Ferenc, a Tej Terméktanács (TT) ügyvezetője lapunknak elmondta: a tejpiaci egyensúly fenntartásához legalább 4,5 milliárd forint kell. Azonban sem a termelők, sem a feldolgozók nem akarnak több pénzt befizetni, és valószínűleg az állam sem hajlandó erre. A továbbiakról a TT holnapi küldött közgyűlése dönt.
***
Csökkenő tejfogyasztás. Az utóbbi időszakban 6-7 százalékkal csökkent a belföldi tejfogyasztás. Arról azonban, hogy literre vetítve mennyi tejet iszunk, eltérőek a számítások. Annyi bizonyos, hogy a Tej Terméktanács tagjai 1,32 milliárd liter tejet értékesítenek belföldön. Ehhez hozzá kell adni a 150 millió liternyi szürke tejet és a mintegy 100 millió liternyi importtejet, így kijön a körülbelül 1,6 milliárd literes belföldi fogyasztás.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!