Kijevben katonai díszszemlével, országszerte nagygyűlésekkel, koncertekkel, szabadtéri programokkal, sportversenyekkel, este pedig tűzijátékkal ünnepelte függetlenségének 12. évfordulóját Ukrajna. Az évforduló előestéjén mondott beszédét használta fel Leonyid Kucsma elnök arra, hogy visszavonja sokat támadott alkotmánymódosító javaslatát.
Jelentős teret szentelt beszédében Kucsma az általa kezdeményezett politikai reformnak, hangsúlyozva, hogy annak ötlete még 1999-es újraválasztását követően merült fel benne. Emlékeztetett: amikor annak idején arra hívta fel a figyelmet, hogy a második terminusban egy merőben más államfőt ismernek majd meg személyében, akkor elsősorban a politikai berendezkedés gyökeres reformjára gondolt. Megállapítása szerint a parlamenti elnöki berendezkedés sokkal inkább megfelel az ukrán nép mentalitásának és pszichológiájának, mint a jelenlegi, hiszen az ukránok mindig is óvakodtak attól, hogy túl sok hatalmat adjanak korábban a hetman, most pedig az elnök kezébe. Bejelentette: a politikai reform felgyorsításához visszavonja saját alkotmánymódosító törvénytervezetét, átengedve a terepet a képviselői tervezetnek, mivel neki nem saját akaratának a keresztülvitele az elsődleges, hanem az európai léptékű politikai rendszer és a demokratikus jogállamiság megteremtése Ukrajnában.
„Számos parlamenti képviselő megállapodott a törvényjavaslat meghiúsításában, a tervezet megvalósíthatatlanságáról kiagyalt változattal jelentkezve” – írta Kucsma a törvényhozásnak küldött levelében Az elnök bírálta a képviselőket amiatt is, hogy saját reformtervezetüket júliusban előzetes tanulmányozásra megküldték az alkotmánybíróságnak.
A Liverpool meccse is megmutatta: Gulácsiék jöttek ki jól a lipcsei káoszból















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!