Kulcsárt nem kellett bemutatni

Tavaly november óta heti, illetve havi rendszerességgel történtek pénzügyi egyeztetések a K&H Equities Rt. és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. között – állítja Bitvai Miklós, a sztrádacég leváltott vezérigazgatója. Bitvai korábban lapunknak is azt nyilatkozta, hogy az állami cégnek nincs tudomása arról, milyen papírt és kitől vásárolt a brókercég az ÁAK Rt. számára.

Török László
2003. 08. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A K&H Equities Rt. ügyvezetője, az ÁAK gazdasági vezetője és a befektetésekért felelős munkatársa már 2002. november elején egyeztette és aláírta a két cég közötti szerződéseket – közölte Bitvai Miklós lapunk azon információjára reagálva, hogy Kulcsár Attilát tavaly decemberben éppen ő mutatta be bizalmi emberként az ÁAK munkatársainak. Bitvai állítása szerint „a pénzügyi egyeztetések a két társaság szakmailag illetékes munkatársai között – a szerződések felbontásáig – heti, illetve havi rendszerességgel folyamatosan megtörténtek, a hozamokat megfelelőnek, sőt kedvezőnek ítélték”. Pénzügyi szakértőink szerint mindez ellentmond Bitvai korábbi nyilatkozatainak, amelyekből az derült ki: nem tudtak arról, milyen értékpapírok adásvételével érte el a K&H brókercége a kedvező hozamot.
Lapunk úgy tudja, hogy az állami cégek között létrejött szerződés értelmében a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. által nyújtott 13 milliárd forintot az ÁAK Rt. csakis egy elkülönített bankszámlán tarthatta, és csak föld, illetve informatikai berendezések vásárlására fordíthatta volna kamataival együtt. Ezzel szemben a sztrádacég 13 milliárd forintjával a K&H Equities különböző pénzügyi visszaéléseket hajtott végre. Mint ismeretes, ebből a pénzből jutott a Pannonplast megszerzésére irányuló részvényvásárlási tranzakcióhoz is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.