Rendelkezésre állnak a magyar bíróságok működéséhez „minimálisan” szükséges anyagi eszközök – jelentette ki Bárándy Péter igazságügy-miniszter, miután fogadta a magyar bíróságok helyzetét vizsgáló Nemzetközi Bírói Egyesület (NBE) delegációját. A miniszter azt állította, hogy tavaly a megelőző négy évhez képest jelentősen emelkedett a bíróságok költségvetési támogatása.
Gatter László, a Fővárosi Bíróság (FB) vezetője is találkozott a nemzetközi testülettel, majd azt közölte: elsősorban az általa vezetett bíróság gondjairól adott tájékoztatást a külföldi bíráknak. Kiemelte: az elmúlt fél évtizedhez hasonlóan idén sem állnak rendelkezésre
működésük anyagi feltételei, az FB-n a helyzet egyre rosszabb. – Tény, hogy még egy kerületi önkormányzathoz képest is egyre elavultabb a műszaki, technikai felszereltségünk – hangsúlyozta Gatter László. Az NBE delegációját fogadta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is. A főbíró tájékoztatása szerint a bírák és bírósági dolgozók anyagi megbecsülése terén az utóbbi egy évben pozitív változás figyelhető meg. Kiemelte: a rendszerváltás óta valamennyi kormány tiszteletben tartotta a bírói függetlenséget, az ítélkezést semmifajta politikai nyomás nem érte.
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!