Lendvai ellentmond Kellernek

Keller László a kormánypártok részéről kevesli a legfőbb ügyészhez intézett negyven kérdést, és politikai alkuról beszélt az Orbán-kormány közpénzfelhasználásának ügyészségi vizsgálatai kapcsán. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető visszautasította a felvetést.

Szakács Árpád
2003. 08. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem köttettek politikai alkuk a Fidesz és az MSZP között – mondta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető tegnap a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában. Keller László közpénzügyi államtitkár a minap egy lapinterjúban arról beszélt, hogy az MSZP-frakció hosszú ideig nem kérdezte Poltot, mivel egyrészt nem akarta az ügyészség tekintélyét csorbítani, másrészt „adott esetben alkuk köttettek” az Orbán-kormány közpénzfelhasználásának ügyészségi vizsgálatai kapcsán. Arra ugyanakkor nem tért ki, hogy milyen esetekben, milyen jellegű alkukra gondolt.
Keller László állításainak nemcsak Lendvai mond ellent, hanem a tények is: az Országgyűlés honlapján szereplő kimutatásból egyértelműen kiderül: a Medgyessy-kormány 2002. május 27-i megalakulásától kezdve 2003. július 18-ig összesen 40 írásbeli kérdést, interpellációt és azonnali kérdést tettek fel a legfőbb ügyésznek a kormányoldal részéről. Ezek közül több mint húsz beadványt maga Keller László intézett a vádhatóság vezetőjéhez. A két ellenzéki párt hat esetben tett fel kérdést Polt Péternek. Példátlan módon a legfőbb ügyész öt interpellációra adott válaszát nem fogadta el a parlament kormánypárti többsége.
A vádhatóság vezetője elleni támadások nem merültek ki az interpellációk leszavazásában. Ugyanis azt követően, hogy múlt év őszén Bárándy Péter jelezte: a kormány bizalma nem egységes a legfőbb ügyésszel kapcsolatban, október 24-én a parlament a tervezett 6,3 milliárd forint helyett csak kétmilliárd forinttal növelte az ügyészség költségvetési támogatását.
– Megáll egymás mellett Lendvai Ildikó kijelentése és az én korábbi nyilatkozatom – mondta tegnap délután az MTI-nek Keller László. Hozzátette: köttethetnek bizonyos alkuk, de nem biztos, hogy a politikában.
Lendvai egyébként közölte azt is: az MSZP-frakció tagjai közül többen is interpellálnak majd a parlament őszi ülésszakán a legfőbb ügyészhez. A témák között említette a Millenáris Kht.-val szemben folytatott eljárást, az állami gazdaságok privatizációjának ügyét, illetve azt, „hogyan lehet közpénzekkel úgy bánni a köztelevízióban, ahogy korábban bántak”.
*
Felbujtóként elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozást rendelt el amiatt, mert a közpénzügyi államtitkárt Demeter Dénes közíró, az előző kormány titkosszolgálatokat felügyelő miniszterének, Demeter Ervinnek az édesapja feljelentette. Keller tegnap elektronikus levélben tudatta: „hamis, megalapozatlan feltételezésen alapul a feljelentés”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.