Lezsák Sándor tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a százszázalékos állami tulajdonban lévő kiadó tervezett eladását sem államháztartási hiány, sem gazdálkodási problémák nem indokolják. A cég évek óta nyereséges, közel négymilliárdos forgalmával mintegy 350 millió forintos nyereséget produkál. Eladása a legszerényebb becslések szerint is azzal járhat, hogy néhány év múlva a cég egyeduralkodóvá válik és kétszeresére emelkedik a tankönyvek ára. Az MDF a Fidesszel egyeztetve kívánja a módosítást a Tisztelt Ház elé terjeszteni, de ahhoz, hogy sikert érjenek el, a kormánypárti oldalon is kell támogatókat találni. Ha a kiadót mégis eladják, a párt követelni fogja a „nemzeti” jelző eltörlését.
Magyar Bálint oktatási miniszter lapunknak elmondta: mindenképpen szükséges, hogy egy meghatározó állami hányad a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.-nél maradjon. Úgy vélte: 25 százalék plusz egy szavazat kell ahhoz, hogy az államnak a stratégiai döntésekbe jelentős beleszólása legyen. A mostani törvényi szabályozás azonban százszázalékos privatizációt is engedélyez.
PM Orban: Hungary Reaches Another Milestone in National Development














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!