Lízingelt ország

2003. 08. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc sportügyi miniszterről egy évvel az athéni olimpia előtt kiderült: halovány rózsaszín sejtelme sincsen néki a közéleti fair playről. Szilvásy cimborája és üzlettársa közreműködésével lízingszerződéssel szerzett magának egy állami üdülőt, majd haszonbérbe adta az államnak. Medgyessy Péter baloldali bankár-miniszterelnökről már a választások előtt köztudott volt, hogy – korrupciógyanúba ágyazódva – szocialista helyi képviselők Gresco-ügyben leadott szavazatára kötött egy úgynevezett lobbiszerződést, sőt az is nyilvánosságra került róla, hogy pénzügyminiszterként a hajdúszoboszlói egykori párttitkár barátját, Pántya elvtársat trükkös módon juttatta szakszervezeti üdülővagyonhoz, „természetesen” állami banki hitelből. Akitől azután annak gyurcsányi rendje s módja szerint azonmód vissza is vette az állam árendába a kormányzati tekintetes urak üdültetése céljára – tekintet nélkül az íratlan társadalmi normára. A nyélbe ütött ügylet után Medgyessy és társai a párttitkár egy másik cége felügyelőbizottságában kaptak tisztséget tiszteletdíjért. Nem állítjuk, hogy ez maga a tetten ért korrupció – de mindenképpen gyanús.
Medgyessyről az országgyűlési képviselő-választások után kiderült az is, hogy személye titkosrendőri jellel is dekódolható. No ezek azok a morális alapok a Magyar Szocialista Pártban, amelyeknek megőrzését mennydörögve követelte tegnap a pártülésen Kovács László, frissen kitüntetett pártelnök-külügyminiszter.
Tekintve, hogy a bankár-kormányfő és holdudvara többnyire az országot a nyolcvanas években eladósító, magukat szakmai elitnek tartó elvtársakból, Erős bankársógorokból és Kulcsárnok brókerekből áll, fogalmazzuk hát meg brókernyelven, mit kíván a magyar nemzet. A Medgyessy által is „eredetinek” nevezett tőkefelhalmozás gyurcsányi módszerét ültessük át a közéletbe. Ha már ilyen eredeti trükkös módszerek bevetése után Gyurcsány bársonyszéket kaphatott, miért ne lehetne a lövészárkokat is betemetni az ő bróker módszereikkel. Ezt legalább értik.
Ők süllyesztették ugyanis a polgárháborús övezetből idehívott szakértő segítségével mosópor-reklámkampánnyá a választási versengést, 19 ezer forintos kedvcsináló reklámcsomaggal, elcsalva a választási programok közötti valódi megmérettetést. Hogy azután kormányzás helyett csupán lízingeljék az országot, a lízingdíjat is velünk, adófizető polgárokkal fizettetve meg.
Béreljük vissza tőlük a hazát – az ő nyelvükön az Ország Rt.-t –, nem kizárt, hogy beleegyeznek. Őket úgyis csak a hozam érdekli. Medgyessynek ígérjünk szakértői munkát, például a külföldi befektetési alapkezelők hatékonyságának vizsgálatát nyugodtan rábízhatjuk. Ehhez tényleg ért. Gyurcsányt bízzuk meg az egykori lenyúlt KISZ–Demisz-vagyon felkutatásával és kormányzati szerepet vállaló politikusok számára etikai kódex kimunkálásával. Fogalmazza ő meg, mit illik tenni az állami vagyon kontójára a kapcsolati tőke bevonásával, s mit nem – az egyenlő esélyek jegyében. Ha akad olyan kormánytag, akinek nincs még budai villája, azoknak építsünk egyet – Postabankból finanszírozott Cölöpökre – lehetőleg közel egymáshoz, hogy tudják egymást is megfigyelni.
Keller László közpénzügyi államtitkárt kielégíthetjük például úgy, hogy a szakszolgálatokból kirúgott nemzetbiztonsági tisztekből létrehozzuk neki az Éber Elvtársak Biztonsági Rt.-t, hogy kedvére kutakodhasson. A lövészárok bal- és jobboldalán állók biztonsága érdekében az Ország Rt. igazgatóságát mielőbb vissza kell hívni. Ajánljuk fel nekik az általuk szakadékká mélyített lövészárkot – a szocialistáknak haszon –, a szabad demokratáknak Darabbérbe.
De talán még az árkot se kéne rájuk bízni, majd csak jó lesz valamire. Például hűs vizű kanálisnak, a Vörös Sivatag ellen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.