Megszegte-e a koalíciós szerződést a liberális Új Polgári Szövetség? – erről vitáztak a tanács ülését megelőzően a kormánykoalíciós pártok. A párt ugyanis a nyári szünet előtti ülésen együtt szavazva az ellenzékkel, elfogadtatta a művi terhesség-megszakításról szóló törvény módosítását, s megakadályozta, hogy a kormány oktatásügyi egyezményt írjon alá a Vatikánnal.
A vitát csak erősítette, hogy Pavol Rusko, az Új Polgári Szövetség elnöke a nyár folyamán többször is tárgyalt a legerősebb ellenzéki párt, a Smer elnökével, Robert Ficóval, s a megbeszélésekről olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a koalíciós liberálisok sem zárják ki egy előre hozott választás lehetőségét, amit Ficóék szorgalmaznak. Közben felerősödött a szembenállás Pavol Rusko és a Kereszténydemokrata Mozgalom között is, tekintettel arra, hogy Rusko azt nyilatkozta az egyik fogva tartott, csalással vádolt nagyvállalkozóról, hogy több millió koronával támogatta a kereszténydemokratákat, akik ennek fejében politikai támogatást nyújtottak a vállalkozónak, aki – mellesleg – éppen Ruskót vádolta meg azzal, hogy még a Markíza magántelevízió tulajdonosaként megzsarolta őt, s ellenszolgáltatás nélkül több mint százmillió koronát csalt ki tőle. A kereszténydemokraták a kijelentésért feljelentették Ruskót, a koalíció pedig olyan álláspontra jutott, hogy kedden, a koalíciós tanács ülését megelőzően Mikulás Dzurinda, Pavol Hrusovsky és Bugár Béla tárgyalást kezdeményezett a Vladimír Meciar mozgalmát tavasszal elhagyó képviselőcsoport vezetőjével, Vojtech Tkáccsal. Igaz, a koalíciós pártelnökök szerint nem egy esetleges kisebbségi kormány támogatását kérték Tkácstól, s koalíciót sem ajánlottak fel, csupán néhány törvénytervezet esetleges támogatásáról volt szó a megbeszélésen, Ruskóék azonban a tanácskozást „politikai zsarolásnak” nevezték. A szlovák sajtó nagyobb része is így fogta fel a három koalíciós pártelnök kezdeményezését, s ha valóban nyomásgyakorlásnak szánták Dzurindáék a megbeszélést, sikeresek voltak.
A koalíciós tanácson ugyanis Ruskóék kötelezték magukat, hogy a továbbiakban nem fogják kérni az ellenzék támogatását sajátos céljaik elérése érdekében, s a koalícióval szemben nem fognak támogatni ellenzéki kezdeményezéseket. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes leváltását sem támogatják a parlament szeptemberi ülésén; a magyar politikus munkáját a koalíciós partnerek az Európa Bizottság utolsó országértékelő jelentése után, novemberben értékelik ki.
Megint a rezsicsökkentés eltörléséről beszél Magyar Péter szakértője















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!