Milliós korrupció az MSZP-székházban

Szarka Ágota
2003. 08. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötmillió forint kenőpénzt fizetett idősebb és ifjabb Jónás Csaba az MSZP budapesti, Köztársaság téri székházában Csonka Gábornak, hogy a hatodik kerületi önkormányzat vagyonkezelő cége folyósítsa csaknem ötvenmillió forintnyi elismert számlakövetelésüket – állítják a vállalkozók, akik Csonka Gáborral folytatott későbbi tárgyalásaikról titokban hangfelvételt készítettek. Jónásék ugyanakkor plusz egymillió forintot fizettek azért, hogy az önkormányzati vezetőváltás után is kaphassanak munkát a baloldali többségűvé vált kerülettől. A vállalkozók elmondása szerint a megrendelések fejében minden munka után tíz százalékot kellett volna egy bankszámlára átutalniuk az MSZP-nek – legalábbis ezt állította Csonka.
A felvett telefonbeszélgetésben Csonka Gábor elismeri, hogy átvette az ötmillió forintot, és kiderül az is, hogy Jónáséknak azt állította: a pénzt „emberének”, a körzet szocialista országgyűlési képviselőjének, Kékesi Tibornak a közbenjárásáért kellett kifizetniük. Csonka Gábor – a hangfelvétel dacára – állítja: ő csak segítséget ígért Jónáséknak, azt, hogy utánanéz az ügyüknek, de semmiféle pénzről nem volt szó. Rágalomnak nevezte, hogy az MSZP kampányára tízszázalékos jutalékot kért volna az általa megszerzett munkák után. Lapunknak arra a kérdésre, hogy milyen minőségben képes intézkedni egyáltalán a hatodik kerületi önkormányzatnál, csak annyit mondott: jó viszonyban volt Jónásékkal, ezért vállalta, hogy utánanéz a dolgoknak.
Idősebb Jónás Csaba úgy nyilatkozott: mindenképpen ott akartak lenni a pénz átadásánál, a Csonkával folytatott megbeszélés szerint február 12-én az MSZP-székházban, a Csonka által bérelt 422-es irodában találkoztak volna a képviselővel, ám hiába várták. Állítólag Csonkának telefonált, hogy nem tud jönni, majd elküld valakit a pénzért. Végül egy újabb telefonbeszélgetés során – a fülük hallatára – abban állapodott meg Csonka és a partnere, hogy a milliókat vigyék át neki a képviselői irodaházba. Így Jónásék nem tudtak meggyőződni arról, hogy a pénz végül kinél landolt, valóban a honatyához került, vagy Csonka a képviselő nevével visszaélve becsapta őket. Kékesi Tibor kérdésünkre elmondta: szemenszedett rágalom, hogy ő bármiféle korrupciós ügyben részt vett volna, és semmiféle Csonka Gábort nem ismer, nevével valószínűleg visszaéltek.

Szegfűs „kijáróember”
Ifjabb Jónás Csaba és Csonka Gábor egyébként korábban egy házban laktak, innen az ismeretség. Csonka kabátjának hajtókáján mindig ott díszelgett az MSZP-s kitűző, emiatt elegyedtek szóba egymással először.
– Azt mondta, hogy nem érdemes ezen gúnyolódni, higgyem el, igen jól megél belőle, hogy viseli… – idézte fel ifjabb Jónás első beszélgetésük történetét.
– Egyébként azt állította, hogy az ő cége intézi az MSZP reklámügyeit, de korábban Kovács László pártelnök személyi titkára volt, majd a kormányváltás után Lendvai Ildikó frakcióvezető mellé került. Annyi bizonyos, hogy a székházban államtitkárokkal, magas beosztású pártfunkcionáriusokkal bratyizott – ezt láttuk – meséli a vállalkozó. Csonka viszont azt állítja: igaz, hogy dolgozott az MSZP választási kampányában, de egyszerű párttag, s mint ilyen, valóban ismeri a párt vezetőit, a többi párttagot. Ahogy ez náluk általános – sokukkal tegező viszonyban is van. De ez nem jelent baráti kontaktust. Mint elmondta: az Országházba is be szokott járni, de ez természetes… Az MSZP tájékoztatása szerint valóban párttag, ám tisztsége nincsen.
Annyi tény: az „egyszerű párttag” neve hallatára mind az MSZP-székház telefonközpontosa, mind a frakciótitkárság munkatársnője másodpercnyi habozás nélkül válaszolta kérdésünkre: „Csonka úr pillanatnyilag nincs itt”. A frakciótitkárságon elmondták: Csonka úr ritkán jár be, de adnak egy másik telefonszámot – így az MSZP-székház központi számát kaptuk meg.

Kapcsolati tőke
Az önkormányzati választások után, amikor a hatodik kerületben többségbe került a baloldal, ifjabb Jónás tanácsért fordult a legfelsőbb MSZP-s kapcsolatokkal dicsekvő férfihoz, mondaná meg, vajon milyen esélye van, hogy megkapják az önkormányzattól a pénzüket. Ezt egyébként Csonka is megerősítette. A vagyonkezelő előző vezetése elismerte ugyan az ötvenmilliós tartozást, de a kifizetésre haladékot kért 2003. május 31-ig. Jónásék állítása szerint Csonka azonban kijelentette: a párt közvetítése nélkül semmi esélye annak, hogy hozzájutnak a pénzükhöz. Ne is álmodozzanak, pereskedhetnek hosszú évekig – idézi fel az akkor Csonkától hallottakat ifjabb Jónás, hozzátéve: a férfi az ötmillió forintos sarc beszedésekor azt ígérte, hogy 2-3 hét múlva átutalják a pénzt. Csonka viszont azt állítja: mivel megtudta, hogy rendőrségi vizsgálat folyt az rt. előző vezetésének gazdálkodása ügyében, elmondta Jónáséknak, hogy nem tud segíteni. A felvett beszélgetés azonban – ahol magyarázkodik, hogy miért nem utalnak Jónáséknak – Csonka verziójának mond ellent.
Idősebb Jónás elmondása szerint márciusban valóban érkezett a számlájukra tízmillió az önkormányzattól, aztán a későbbiekben még hétmillió, majd a pénztárban személyesen vett fel négymilliót. Egy újabb utalással május végéig – a fizetési határidőig – talán háromnegyedét kapták meg járandóságuknak. Időközben az APEH 22 millió forintos tartozása miatt zárolta a vállalkozó bankszámláját, de végül sikerült a hatósággal megegyeznie. Jónásék – akik karbantartói, építési munkákat végeztek az önkormányzat számára a hatalomváltás előtt – egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Ebben az időszakban világosította fel őket állításuk szerint Csonka, hogy aki a „Fideszt kiszolgálta”, az MSZP-t nem szolgálhatja, tehát sehol az országban nem kap állami, önkormányzati munkát. Ezért azt javasolta, hogy alakítsanak egy új céget, mert a nevüket a Fidesz-érából ismerik, ezért nem tud megrendelést „intézni” nekik: köztudott, hogy idősebb Jónás támogatta az előző, fideszes polgármester kampányát. Ifjabb Jónás meg is alakította a céget – erre a hangfelvételen is történik utalás –, de megbízásuk továbbra sem volt. Ezt azzal magyarázta Csonka, hogy a céginformációból így is azonnal kiderül, hogy az övék a vállalkozás, ezért ifjabb Jónásnak papíron ki kellene lépnie a saját cégéből. Csonka azt is megígérte, hogyha az immár „tiszta” cégkivonattal befáradnak hozzá a Köztársaság térre, felteszi őket a kiváltságosok listájára. Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban – ha rendesen fizetik a pártnak a tízszázalékos jutalékot – nem kell tartaniuk az APEH-től, és a többi hatóság zaklatásától sem, és mindig el lesznek látva munkával…
– Mi elcsodálkoztunk, hogy miként lehetséges ez, de Csonka azt mondta: náluk nem kérések, hanem fentről történő utasítások vannak, és azt végre kell hajtani. Az MSZP már a 2006-os választási kampányára gyűjt, ezért minden MSZP-s vagy MSZP közeli önkormányzatnál ez a rendszer – szó szerint ezt mondta nekünk Csonka – idézi fel a történteket ifjabb Jónás.
Csonka Gábor közlése szerint mindez rosszindulatú hazugság. Ugyanakkor elismerte, hogy személyesen vitte be Jónásék egyik árajánlatát a hatodik kerületi önkormányzathoz.
Tény, hogy a terézvárosi vagyonkezelő nem volt valami rózsás helyzetben, és a kifizetésekért nagy volt a sorban állás. Jónásék elmondták: Csonka többször hivatkozott Verók István polgármesterre és az rt. új vezérigazgatójára, Ispánki Lászlóra mint jó embereire, akik hajlandók segíteni. Verók István polgármester lapunknak kijelentette: ismer ugyan egy „Gábort”, de az ő vezetékneve nem Csonka, és az irodája nem az MSZP-székházban van. Mindenesetre az ismeretségük a Munkácsy utcai felújítási projekt kapcsán született. Mint Jónásék elmondták, éppen ezt a munkát ajánlotta fel nekik Csonka. Elmondása szerint ennek a munkának az árajánlatát vitte be személyesen az önkormányzathoz.
Jónásék elmondták: Csonka közölte velük, hogy a Munkácsy és a Szondi utcai óvoda felújítási munkáit „neki adta ki” az akkori vezérigazgató, Ispánki László, úgyhogy Jónásék készítsenek árajánlatot.
– Úgy tájékoztatott, hogy mivel pályázni kell, összesen három árajánlat lesz, hogy ne lehessen belekötni az eljárásba. De mi legyünk nyugodtak, a mienket fogják elfogadni… Majd azzal állt elő, hogy magasak az áraink, s ezt bizonyítandó, a Köztársaság téren meg is mutatta nekünk a két konkurens cég árajánlatát, amit faxon kapott meg. A vállalkozások nevei ki voltak takarva. Utána azt mondta: hiába nem szerepel már a nevünk a cégünkben, mégiscsak tudják, hogy rólunk van szó, ezért Csonka egyik ismerősének cége neve alatt kellene dolgozni. Hárommillió forint volt csak az anyagköltség. Tíz százalékot le kellett volna adni az MSZP-nek, meg a Csonka-féle cégnek is fizetni kellett volna a számlakibocsátásért, és semmi garancia nem volt arra, hogy a végén meg is kapjuk a pénzt… Hát persze, hogy nem vállaltuk – elevenítette fel a történteket ifjabb Jónás. Hogy a munkát nem vállalták el, hallható a rögzített beszélgetésben is. Csonka Gábor tagadja hogy így történt volna, és hogy ő bármiféle árajánlatot mutatott volna Jónáséknak. Azonban a kérdésben igen tájékozottnak mutatkozott. Érdeklődésünkre egyből rávilágított: Jónásék azért nem kapták meg a munkát, mivel árajánlatukban a négyzetméter-mennyiség nagyságrendekkel több volt, mint amit hivatalosan felmértek. A kérdésünkre, hogy honnan tudja mindezt, annyit válaszolt: az önkormányzattól…

Letiltott vállalkozók listája?
Verók István hatodik kerületi polgármester kijelentette: lehetetlennek tartja, hogy árajánlat kijuthat a vagyonkezelőtől, ha ez bebizonyosodik, az azonnali fegyelmit és elbocsátást von maga után.
Jónásék azért tartották hihetőnek, hogy az MSZP kézi vezérléssel bármit el tud intézni az önkormányzatnál, mert látták: a hatalomváltás után a vagyonkezelőnél szinte mindenkit elküldtek, és lecserélték a vezetőséget is. Mindössze három-négy munkatárs maradhatott a helyén. Állításuk szerint vállalkozói lista is készült az önkormányzatnál, csak éppen ők nem voltak rajta. Mikor ifjabb Jónás kérdőre vonta Csonkát, az felháborodottan szidta a fegyelmezetlen kádereket, s ígéretet tett rá, hogy mindenki „utasítva lesz”, de ifjabb Jónásnál ekkor elszakadt a cérna. A titokban felvett telefonbeszélgetés is ezért készült. Júliusban aztán mindenki számára kiderült: a terézvárosi vagyonkezelőnél végrehajtott szocialista tisztogatás után nem éppen a legmegfelelőbb emberek kerültek a vezetői posztokra. Ekkor vált bizonyossá, hogy az rt. vagyonából az idén 120 millió forint köddé vált, a rendőrség sikkasztás gyanúja miatt nyomoz az ügyben.
A tragikus vagyonvesztés hátteréről és
az összefüggésekről holnapi számunkban olvashatnak

***
Részletek a rögzített telefonbeszélgetésből
Csonka Gábor: (…)
szépen kérdeztem, hogy tiszta-e a dolog, mert csak úgy vállalják; azt mondtad, tiszta.
Jónás Csaba: Figyelj! Megállapodtunk a Vagyonkezelő Rt.-vel, azt a papírt odaadtam neked, te odaadtad az emberednek, a Kékesi Tibornak, ő átnézte. Jó. Küldte az sms-t, oké, minden rendben, vigyem a lóvét, vittem a lóvét, és…
Csonka Gábor: Így is volt, de arról nem volt szó, hogy a rendőrségi vizsgálat lezár mindent. (A VI. kerületben az új vezetés büntetőfeljelentést tett a vagyonkezelő rt. régi vezetése ellen, melynek alapján minden vállalkozót vizsgálták – a szerk.) Erről se én, se te, se ők nem tehetnek, hogy kiderült, másfél milliárd forinttal meg lett károsítva az önkormányzat.
Jónás Csaba: Hát jó, én állok elébe. Nekem félnivalóm nincsen, én fedezve vagyok minden téren. (…) Ez nem pálya! Hát könyörgöm! Hát arról volt szó, hogy lecsekkolják, ugye? Tíz százalékot kértek… 49 900 000 forintról volt szó…
Csonka Gábor: Amikor megnézték, akkor még nem volt rendőrségi intézkedés!
Jónás Csaba: De hát, könyörgöm! Ha tudják, hogy rendőrségi intézkedés van, akkor miért vette el a lóvét?
Csonka Gábor: Mert akkor még nem tudták! Csaba! A jó isten áldjon meg! (…)
Jónás Csaba: Egy felelős beosztású kerületi MSZP-s képviselő honnan a f…mból nem tudta azt, b… meg, hogy eljárást fog indítani ellenük, holott látta a megállapodásunkat, látta a mellékleteket, mindent. És levett ötmillió forintot!
Csonka Gábor: De azt nem tudták, hogy rendőrségi vizsgálatnak fognak alávetni mindenkit! Hát azt honnan tudták volna?
Jónás Csaba: Hát akkor, Gábor, mit intézett ez az ember? Akkor semmit nem intézett!
Csonka Gábor: Az önkormányzattól le lett utalva az ötmillió…, izé, ötvenmillió forint. Azért az egyért nincs kifizetve, igen, mert a rendőrség le…totta a Vagyonkezelőnek a pénzét… Be lett téve az önkormányzatnak az izéjébe… a költségvetésébe. Amit senki nem tudott volna megcsinálni! És akkor buktátok volna az egészet! Most egyedül arra kell várni, hogy a rendőrségi vizsgálatnak vége legyen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.