Török Gábor:
A miniszterelnök bejelentését úgy lehet értelmezni, hogy 2003 nyarára világossá vált: a kormány nem tudja folytatni a jóléti fordulatot. A takarékossághoz pedig kellett valamilyen gondolati mankó, amelyet Medgyessy Péter beszédírói a liberalizmusban leltek meg. A július 16. óta bejelentett megszorító intézkedések ugyanis nem illeszthetők bele a hagyományos szociáldemokrata ideológiába. Egyértelműen liberális, sőt neoliberális fordulat a kormányfő beszéde. Ezt jelzik azok az utalások is, miszerint az állam maradjon kicsi, vagy a pénz maradjon az adófizetőknél. Ugyanakkor a talán kicsit túlzott részletességgel ismét felsorolt tervezett beruházások – az autópálya-építések, a 4-es metró – azt mutatják, hogy a kormány szeretne maradandót alkotni. Ezek azt a racionális célt is szolgálják, hogy lehessen valamire rámutatni a 2006-os választásokon. A miniszterelnöki beszédből így az is kiderült, hogy a kabinet még nagyobb erőt szeretne országépítésre fordítani, nem pedig folytatni az osztogatás politikáját, felerősítve a jóléti programot.
*
Fricz Tamás:
Hemzsegett az ellentmondásoktól Medgyessy Péter augusztus 20-i beszéde, de kétségtelen, hogy a legfeltűnőbb kijelentése az volt, amelyben a jóléti állam idejének lejártáról szólt. Ez ugyanis ellentétes a kormány programjával, amelyben jóléti rendszerváltozást ígért. A miniszterelnöki beszédből úgy látszik, hogy a kabinet folyamatosan azon ellentmondások között vergődik, amelyek a szocialista és a liberális gazdaságpolitika különbségeiből fakadnak. Medgyessy Péter egyfajta furcsa MSZP–SZDSZ-es gazdaság- és társadalompolitikai egyveleget tárt a hallgatóság elé. Előbb arról beszélt, hogy az államnak vissza kell vonulnia, és a polgároknak maguknak kell boldogulniuk, gazdálkodniuk, majd támogatást ígért a rászorulóknak, a leszakadó rétegeknek. A jóléti állam megszűnésére vonatkozó megállapítása egyébként közgazdaságilag is súlyos tévedés, hiszen a világgazdaságot a konjunktúrák és a visszaesések ciklikus változása jellemzi. Egyetlen állam vezetője sem mond le a szociális háló megerősítéséről, főként egy baloldali kormány feje.
Putyin bosszújába beleremegnek, robbantásos merényletben halt meg az orosz tábornok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!