Ohióból indult a sötétség

Három ohiói távvezeték hibájával kezdődött Észak-Amerika eddigi legsúlyosabb energiaellátási zavara, amely miatt a múlt csütörtökön hatvanmillió ember maradt áram nélkül az Egyesült Államok északi és Kanada déli területein – adta hírül a CNN. Továbbra sem világos azonban, hogy a helyi hibák miként vezethettek a több államot kiszolgáló, kiterjedt ellátórendszer teljes csődjéhez.

Hírösszefoglaló
2003. 08. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Michael Gent, az észak-amerikai elektromos ellátás biztonságáért 1965-ben – a legutóbbi nagy áramszünet után – létrehozott tanács (NERC) vezetője elmondta: a távvezetékeket úgy építették ki, hogy az esetleges hibák ne veszélyeztessék az egész rendszert. Szerinte a három távvezeték hibája még nem indíthatott volna el láncreakciót.
Az 1,4 millió ohiói fogyasztó elektromos ellátására hivatott First Energy Corporation Company illetékesei szombaton azt állapították meg, hogy a három vezeték hibáját nem jelezte a riasztórendszer, viszont később egy, a First Energy rendszerén kívül eső vezeték felmondta a szolgálatot. A szakemberek végkövetkeztetése egyelőre az, hogy az okok összetettek, amelyek elemzése időigényes feladat.
Az Egyesült Államok és Kanada közös vizsgálóbizottság felállításában állapodott meg.
*
A világ vezető gazdasági hatalmához méltatlan, elavult áramellátó rendszer korszerűsítését szorgalmazza az amerikai tudományos tanács és maga Bush elnök is.
Ehhez azonban egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges költségvetési források, emellett a túlnyomó részben privatizált áramszolgáltató vállalatok inkább a karbantartási és fejlesztési költségek csökkentésében érdekeltek.
Az áramszolgáltatás szombatra a sötétségbe borult területek nagy részén már helyreállt, Michigan államban azonban – elsősorban Detroit térségében, ahol szükségállapotot hirdettek ki – még vasárnap is sokan vártak a világosságra.
A CNN öt ember halálát írja az áramszünet számlájára. Az Egyesült Államokban egy szívbeteg férfiét, akit az izgalom ölt meg, továbbá – a riasztási nehézségek miatt – egy kisgyermek és egy asszony tűzhalálát. Kanadában szintén bent égett a házában egy ottawai férfi, egy hajléktalant pedig halálra gázolt a sötét ottawai utcán egy autó.
A zűrzavar okozta károkat egyelőre lehetetlen pontosan felmérni, de az összeg tekintélyes nagyságát sejteti, hogy szakértői becslések szerint egyedül New York Citynek több mint félmilliárd dollár veszteséget kell elkönyvelnie az áramszünet miatt.
Ottawában a fosztogatók miatt is nő a számla, itt huszonhárman használták ki a nappali sötétség előnyeit.
Egy nappal az amerikai áramszünet után villany nélkül maradt a horvátországi Zára is – jelentette az MTI. A dalmáciai városban péntek estétől szombat délutánig,18 órán át szünetelt az áramszolgáltatás, a vendégek este égő gyertyákkal sétáltak a korzón. A kimaradás okát még itt is vizsgálják, bár a vizsgálódás nem ígérkezik olyan hosszadalmasnak és bonyolultnak, mint az Egyesült Államokban.
A horvát villamos művek elnöke szerint az ország energiarendszere a nagy hőség, az aszály és a turistaszezon miatt különösen nagy megpróbáltatásnak van kitéve. A több hónapos szárazság miatt a vízierőművek csak időszakosan termelhetnek, a hőerőművekben pedig a hűtővízellátás okoz gondot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.