Orvosi kamara: leváltott elnökség

Rendkívüli küldöttközgyűlésén a Magyar Orvosi Kamara viszszahívta Kupcsulik Péter elnököt és az elnökség több tagját. Az orvosok akár munkabeszüntetéstől sem riadnak vissza, amenynyiben az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényben a kormány nem veszi figyelembe ajánlásaikat.

2003. 08. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint fele döntött úgy a megjelent küldötteknek, hogy Kupcsulik Péternek távoznia kell a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöki székéből. A kamara új vezetője négy évre Éger István, a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetségének elnöke lett. Visszahívták Komáromi Zoltán alelnököt is, akit Nagy Ferenc miskolci traumatológus főorvos vált a testületben. A küldöttgyűlés Bodnár Ákos és Horányi János helyére Mánya Kristófot és Láng Andort választotta meg titkárnak. A most távozó elnökség november óta próbálta meg ellátni feladatát, tevékenységük azonban megosztotta az orvostársadalmat. Emlékezetes: a MOK június 14-i ülésén már kezdeményezte az elnökség visszahívását, ám akkor a határozatképességhez néhány szavazat hiányzott. A bizalmatlanság oka, hogy a vezetőség a MOK korábbi döntésével ellentétesen járt el, amikor a kormányfővel folytatott tárgyaláson nem kezdeményezte a kórháztörvény visszavonását. A törvénnyel szembeni alkotmányos aggályait megfogalmazta Mádl Ferenc köztársasági elnök, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a parlamenten kívüli pártok és több betegjogi szervezet is.
Érvényt szereztünk a demokratikus elveknek, egyszersmind visszaadtuk az orvostársadalom és az egészségügyi dolgozók hitét, hogy nem lesznek a kikényszerített kórház-privatizáció kiszolgáltatottjai – kommentálta a tisztújítást Mánya Kristóf, a viszszahívás egyik kezdeményezője.
Az évszázadok óta a bizalmon alapuló orvos-beteg viszony nem válhat egyszerűen szolgáltató-kliens viszonnyá, mint ahogy azt a jelenlegi kormány szeretné – tette hozzá. Meggyőződésem, hogy a kamara hétvégi döntése orvostörténeti jelentősséggel bír, hiszen bebizonyosodott, hogy sorsdöntő kérdésekben az orvostársadalom kitartóan és bátran tud fellépni úgy, hogy nem zavartatja magát a politikától – hangsúlyozta Mánya Kristóf.
A küldöttközgyűlés felkérte Medgyessy Péter kormányfőt, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényjavaslatot küldje vissza a szaktárcának, és az új előterjesztés a kamarai tervezet figyelembevételével készüljön el. Nagy többséggel elfogadták azokat a követeléseket, amelyeknek akár munkabeszüntetéssel is érvényt szereznek. Ezek közé tartozik a szakmai döntések szabadsága, az orvosi díjtételek kamarai meghatározása és az egészségügyi dolgozók jogviszonyának szabad megválasztása, esetleges intézményi privatizáció során.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.