Mindenképpen politikai alkuval szeretné lemondatni Polt Péter legfőbb ügyészt a kormánykoalíció, ám ha ez nem megy, akkor ősszel minden eddiginél nagyobb offenzívát indítanak a közjogi méltóság ellen. Információink szerint Polt távozása esetén öt évre szóló nagyköveti megbízatást kapna.
Korábban a kormányoldal alkotmánybírói posztot is ajánlott – távozásáért cserébe – Poltnak, ám úgy tudjuk, a Fidesz jelezte: nem támogatná megválasztását. A legfőbb ügyész 2000-es kinevezése óta vált az MSZP–SZDSZ-támadások célpontjává. A múlt évi választások óta kormányzati nyomás is nehezedett a vádhatóság vezetőjére, majd 2002 nyarától az SZDSZ folyamatos interpellációkkal bombázta a parlamentben, és az arra adott legfőbb ügyészi válaszokat a koalíció rendre leszavazta. Az utóbbi támadások Keller László közpénzügyi államtitkár az előző kormányzatot érintő kudarcaival vannak kapcsolatban, ugyanis a harminc ügy közül szinte mindegyik alaptalan feljelentésnek bizonyult. A kormányoldal a kudarcokért a legfőbb ügyészt vádolta. A közelmúltban Mádl Ferenc köztársasági elnök fejezte ki aggodalmát a Polt ellen folyó politikai támadások miatt.
*
Polt Péter gyakorlatilag elmozdíthatatlan posztjáról. A legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja meg egyszerű többséggel hat esztendőre. A törvény szerint a vádhatóság vezetőjének megbízatása megszűnhet felmentéssel, lemondással, a 70. életév betöltésével és akkor, ha a bíróság jogerősen elítéli. Felmentést az államfő kezdeményezhet, ha a legfőbb ügyész önhibáján kívül nem tudja feladatait ellátni.
Paks II: Itt van az osztrák zsoldban álló politikai nyomásgyakorlók sora















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!