Ruandában a választási bizottság szerint Paul Kagame elnök földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a tegnap befejeződött elnökválasztáson. Miközben az elnök hívei boldogan, az utcára vonulva ünnepelték vezetőjük győzelmét, a politikus fő riválisa az általa vélt csalások és szabálytalanságok miatt nem fogadta el az eredményt. A külföldi megfigyelők szerint azonban az 1962-ben függetlenné vált egykori belga gyarmaton a választások – kisebb eseteket leszámítva – rendben zajlottak. Általános vélemény, hogy az eredmény lehetőséget teremt arra, hogy egyszer és mindenkorra lezáródjanak a hutuk és a tuszik közti etnikai villongások.
A tegnapi volt az első demokratikus választás a tuszik és hutuk közt 1994-ben kitört, és száz nap alatt csaknem nyolcszázezer áldozatot követelő konfliktus óta. Kagame az eredmények szerint a szavazatok több mint kilencvennégy, míg legfőbb politikai ellenfele, Faustin Twagiramungu a voksok három százalékát szerezte meg. Twagiramungu szavazói állítólagos megfélemlítése miatt nem fogadta el az eredményt, és kifogásolta, hogy állítása szerint nem kampányolhatott szabadon. Úgy véli, az elnök sztálini típusú egypártrendszer kiépítésén fáradozik, és ennek létrehozása érdekében nem rettent meg a választási csalás alkalmazásától sem. Ezt szerinte az is bizonyítja, hogy az eredmények szerint Kagame a szavazatok csaknem száz százalékát szerezte meg, ami nehezen hihető egy demokratikus választás esetében.
Bár az elnök ellen korábban is elhangzottak hasonló vádak, megfigyelők szerint az eredmény mégsem tekinthető sem meglepőnek, sem gyanúsnak. Ugyanis Kagame vezette azt a lázadó csoportot, amely végett vetett a hutuk hatalomra törő politikájával egyet nem értők körében végrehajtott mészárlásoknak, és évek óta, először védelmi miniszterként, majd elnökként is egy nemzeti egységkormány létrehozásán fáradozik. Sokak szerint ő volt az, aki rendezte a konfliktust a többségi hutu és a kisebbségben lévő, de az ország erőforrásait többségében birtokló tuszi népcsoport között. Ezzel stabilitást teremtett a közép-afrikai országban, és hatalmas népszerűségre tett szert a lakosság körében. Ezzel pedig még az mérsékleltnek mondott Twagiramungu sem veheti fel a versenyt. A vérengzések kitörese előtt hajszál híján menekült meg a hutuk elől, később a népirtás után szervezett első kormány miniszterelnöke volt.
A nemzetközi sajtó és a politikai élet egyes szereplői szerint Ruanda a lehető legjobban döntött Kagame elnökké választásával. Sokan ugyanis úgy tartják, a tuszi nemzetségből származó vezető megválasztása hidat jelenthet a két nemzetség között, véget vetve az évekig tartó etnikai megosztottságnak, és lehetőséget nyújtva az ország gazdasági felemelkedésének biztosítására is.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!