Rakétatámadás Gázában

Öt rakétát lőtt ki egy izraeli harci helikopter tegnap egy palesztin járműre Gáza városában – az autó négy utasa közül három meghalt, köztük a támadás célszemélye, Iszmail Abu Sanab, a Hamász szervezet egyik vezetője. Egy izraeli biztonsági forrás megerősítette, hogy az akció célpontja Abu Sanab volt.

Hírösszefoglaló
2003. 08. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kocsi kiégett roncsa körül dühös palesztin tömeg gyűlt össze – jelentette a Reuters. Az izraeli megtorló akcióra alig két nappal azután került sor, hogy a Hamász egyik öngyilkos merénylője felrobbantotta magát Jeruzsálemben egy autóbuszon, és megölt húsz embert.
A Hamász tegnap bejelentette, hogy felmondja a tűzszünetet és megtorolja a vezetője ellen intézett izraeli rakétatámadást. – Abu Sanab meggyilkolása a tűzszünet meggyilkolását jelenti – közölte Iszmail Haníja, a Hamász másik magas rangú vezetője, Háled al-Bates, az Iszlám Dzsihád illetékese pedig egy nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „Abu Sanab meggyilkolásával Ariel Saron izraeli kormányfő véget vetett a tűzszünetnek és bejelentette saját halálát”.
Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök szörnyű bűncselekménynek minősítette Iszmail Abu Sanab megölését.
*
Több ezer palesztin tüntetett tegnap Mahmúd Abbász palesztin kormányfő ellen amiatt, hogy azután is támogatja az amerikai ihletésű útitervet, hogy az izraeliek megölték a Hamász egyik vezetőjét. „Nem Abbászra, nem az útitervre! – kiabálták. – Halál a tűzszünetre, halál Izraelre!” Több ezren gyűltek össze Iszmail Abu Sanad házánál, további százak pedig a Sifa kórháznál. Közben Colin Powell amerikai külügyminiszter felhívta a nemzetközi közösséget, hogy a Hamászra gyakorolt nyomással vegye elejét az Izrael elleni további támadásoknak. Az amerikai elnök közel-keleti megbízottja egyébként ezekben a napokban Izraelben tárgyal, hogy a keddi jeruzsálemi öngyilkos merénylet után próbálja megmenteni a béketervet.
A tegnapi akció előtt nem sokkal egyébként az izraeli biztonsági kabinet közleményben figyelmeztette a palesztin kormányt, hogy addig nem lehet előrelépés a béke megteremtése felé, amíg az nem zúzza szét az Izrael-ellenes merényletekért felelős szélsőséges iszlám csoportokat. A dokumentum nem részletezte, hogy Izrael milyen válaszlépésekkel torolja meg a keddi merényletet, ám kormány közeli források már akkor tudni vélték: Izrael még ad „néhány órát” a palesztinoknak a szélsőséges erők elleni fellépésre, mielőtt széles körű csapásokat mérne a radikális palesztin mozgalmakra. Az izraeli katonai rádió úgy tudta, hogy a biztonsági kabinet felhatalmazta a hadsereget a szélsőséges palesztin szervezetek elleni fellépésre. Ezt az információt igazolta később a Hamász-vezető gépkocsijának kilövése Gázában.
A gázai akciót megelőzően egyébként Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök Ramalláhban tárgyalt Jasszer Arafat palesztin elnökkel. A megbeszélés után közleményt adtak ki, amelyben leszögezték, hogy támogatják a szélsőséges palesztin szervezetek tűzszüneti egyezségét és megerősítik a jogrendet. Mahmúd Abbász a találkozón lemondással fenyegette meg Jasszer Arafatot arra az esetre, ha nem hajlandó határozott intézkedéseket tenni a Hamásszal és az Iszlám Dzsiháddal szemben. Abbász átnyújtotta Arafatnak azt a listát is, amely a két radikális csoport letartóztatásra kijelölt tagjainak nevét tartalmazza.
***
Akciók Ciszjordániában.
Az izraeli hadsereg a csütörtökre virradó éjszakán hadműveletet kezdett több ciszjordániai város ellen. Izraeli katonák Hebronban lerombolták annak az öngyilkos merénylőnek a házát, aki kedden végrehajtotta a jeruzsálemi autóbuszos merényletet. Nábluszba mintegy húsz dzsipen száz katona vonult be helikopterek támogatásával, és három, régóta körözött palesztint vettek őrizetbe. Több mint egytucatnyi izraeli harckocsi és páncélozott szállító harcjárműve vonult be az észak-ciszjordániai Dzsenín városába is. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.