Egyéves futamidejű kamatozó kincstárjegyeket bocsátott ki az Államadósság Kezelő Központ. Az évi nyolcszázalékos kamatot fizető értékpapírt a jegyzés első hetében 99,9 százalékon, a második héten száz százalékon lehetett jegyezni. A beérkezett 10,449 milliárd forintnyi jegyzést a kincstár elfogadta. (Z. B.)
Emelte árbevételi előrejelzését a harmadik negyedévre az Intel. Craig Barrett igazgató szerint még korai lenne az ágazatban beköszöntő trendfordulóról beszélni. Az Intel a korábbi 6,9-7,5 milliárd dolláros bevételi prognózisát pénteken 7,3–7,8 milliárd dollárra módosította. (MTI)
Az amerikai áramgazdaság mintegy százmilliárd dollárt próbál befektetőktől, a szövetségi államok kormányaitól és a fogyasztóktól
az amerikai áramhálózat fejlesztésére összegyűjteni. Az Egyesült Államok áramhálózatát a XXI. század technológiájával kell fölszerelni, mert a toldozás-foldozás csak további áramkimaradásokat okozhat. (MTI)
Jogutód nélküli megszűnéséről dönt a Milton Ingatlanhasznosító Rt. szeptember 22-re összehívott közgyűlésén. A társaság 2001-ben vette fel jelenlegi nevét a korábbi HB Westminster Kárpótlásijegy-hasznosító Rt. helyett. Az utóbbi öt évben veszteséges társaságot tavaly az APEH kétszáz millió forint bírsággal sújtotta, ezt követően a végelszámolás elkerülhetetlenné vált. (Z. B.)
További beruházásokat tervez Kelet-Európában az E.ON. „Keleten vannak még hiányosságaink” – nyilatkozta Johaness Teyssen, a konszern leányvállalata igazgatótanácsának elnöke. „Lengyelországban gyakorlatilag nem vagyunk jelen, Csehországban is vannak fehér területeink, illetve Szlovákiában is javíthatunk még a helyzetünkön” – tette hozzá. Ezzel szemben Magyarországon a müncheni székhelyű vállalat erős piaci pozíciókat épített ki. (MTI–Eco)
Szingapúrban tegnap tovább drágult a nyersolaj jegyzési ára. A kínálat visszaesését a dél-mexikói Ignazio hurrikán miatt valószínűsítették a befektetők. Londonban ünnep miatt zárva tartott a Nemzetközi Olajtőzsde (IPE). (Z. B.)
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!