Röviden

Válságstáb Kapuváron A Ringa Rt. kapuvári húsüze-mének megmentésére válságstáb alakult tegnap Kapuváron. A térségi országgyűlési képviselők, gazdaköri vezetők, gazdálkodók és Kapuvár város vezetői egyetértettek abban, hogy szükség esetén a legkeményebb ellenállástól sem riadnak vissza az üzem megmentése érdekében. Bíró Péter polgármester közölte: azt akarják elérni, hogy a tulajdonos Arago Rt. olyan befektetőnek adja el az élvonalba tartozó kapuvári gyárat, amely tovább működteti. (MTI) Bukarest közbeszól A román illetékesek esztétikai és történelmi okokból nem járulnak hozzá, hogy az aradi Szabadság-emlékművet ismét köztérre állítsák – jelentette ki tegnap Razvan Theodorescu román művelődési miniszter. Az aradi városi tanács korábban határozatot hozott az emlékmű helyreállításáról. (MTI) Ellentmondó koszovói adatok Több mint ezerkétszáz embert gyilkoltak meg Koszovóban albánok azóta, hogy négy évvel ezelőtt a koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) megérkezett a tartományba – jelentette be kedden a szerb belügyminisztérium. Az áldozatok túlnyomó többsége – mintegy ezer fő – szerb nemzetiségű. Az ENSZ koszovói ideiglenes igazgatásának a szóvivője megkérdőjelezte a minisztériumi adatok pontosságát, szerintük 921 gyilkosság történt, köztük 269 szerbet öltek meg. (MTI)

MTI
2003. 08. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.