Medgyessy Kínába látogat
Medgyessy Péter kormányfő e héten több minisztere és számos üzletember társaságában Kínába látogat. Hasonló utazásra 44 éve nem volt példa.
A miniszterelnök látogatásának egyik fő célja a súlyosan aránytalan kétoldalú kereskedelem kiegyensúlyozása. Kínai részről ugyanakkor regionális központnak, ugródeszkának tekintik a jövőre az unióhoz csatlakozó Magyarországot az EU piacaira való kijutás szempontjából. (MTI)
Keresettek az új lakások
Az év hátralévő részében csökkenő mértékben, de továbbra is fennmarad az új lakások iránti kereslet, a használt lakások piaca azonban várhatóan stagnál – áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet felmérésében. A kutatóintézet összeállítása szerint a fővárosban legnagyobb érdeklődés a kicsi, 40 négyzetméteres ingatlanok iránt jelentkezik. Van azonban fizetőképes kereslet a luxuskivitelű és kiemelt helyen épülő lakások iránt is, amelyek négyzetméterenkénti ára
800 ezer és 1,3 millió forint között van. (MTI)
Változik a súlyadó
Mázsánkénti ezer forintról ezerkétszáz forintra emelné a Pénzügyminisztérium a gépjárművek után évente fizetett súlyadót. Az elképzelés annak ellenére és annak előtte született, hogy – egy tavaly novemberi módosítás értelmében – a 2004. január elsejétől fizetendő ezerforintos súlyadót bevezették volna. (MN)
A Liverpool meccse is megmutatta: Gulácsiék jöttek ki jól a lipcsei káoszból















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!