Medgyessy Péter Kínába utazik
Budapest. Medgyessy Péter miniszterelnök augusztus 26-án háromnapos munkalátogatásra a Kínai Népköztársaságba utazik. A kormányfőt elkíséri Lamperth Mónika belügyminiszter, Kovács László külügyminiszter, Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint több szaktárca magas rangú képviselője mellett számos üzletember is.
A látogatás során a két miniszterelnök kézjegyével látja el a kétoldalú együttműködés alapelveit lefektető közös nyilatkozatot. (MTI)
Kormányválság Szlovákiában
Rudolf Schuster szlovák államfő a koalíciós pártok viszályai miatt kialakult kormányválság megoldása érdekében tegnap együttműködésre szólította fel a kormánypártok elnökeit. Szlovákiában hónapok óta tartós válságproblémák jellemzik a négypárti kormánykoalíciót uraló állapotokat. (MTI)
Rálőttek Kolumbia államfőjére
Bogotá. Ismeretlen támadók – feltehetőleg szélsőbaloldali gerillák – rálőttek vasárnap az Alvaro Uribe kolumbiai elnököt szállító helikopterre a dél-amerikai ország északnyugati részén; senki sem sérült meg a fegyveres támadásban. Később Uribe mégis elment Granada településre, és kijelentette a főtéren egybegyűlt tömeg előtt, hogy addig nem lehetségesek a tárgyalások a gerillákkal, amíg be nem szüntetik fegyveres harcukat. (MTI)
Izraeli robbantás
Jeruzsálem. Egy nő meghalt, öt személy megsérült tegnap Tel-Aviv központjának egy irodaházában, pokolgép robbanása következtében. Az izraeli tömegtájékoztató eszközök szerint a rendőrség valószínűnek tartja, hogy alvilági leszámolásról van szó. Palesztin szélsőségesek lövéseket adtak le egy zsidó telepes gépkocsijára a ciszjordániai Náblusz közelében.
A gépjárműben utazó nő közepesen súlyos sérüléseket szenvedett. (MTI)
Indonézia kéri Hambali kiadását
Jakarta. Indonézia kéri az Egyesült Államoktól a Bali szigeti és a jakartai merényletek megszervezésével gyanúsított feltételezett terroristavezér, Hambali kiadását, mert fel akarja használni a gyanúsított vallomásait a Jemaah Islamiyah délkelet-ázsiai muzulmán terrorszervezet más tagjainak pereiben. Washington azonban csak a kihallgatási jegyzőkönyvek rendelkezésre bocsátását ajánlotta fel Jakartának. (MTI)
Újabb támadások?
London. Nagy a valószínűsége annak, hogy a következő tizenkét hónap során az Egyesült Államokat a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokhoz hasonló támadás éri. Erre figyelmeztettek a londoni székhelyű Világpiaci Kutatóintézet (WMRC) szakértői vasárnap ismertetett jelentésükben, amelyben 186 országot rangsoroltak a terrortámadás veszélyének szempontjából. (MTI)
Tolódik a palesztin városok átadása
Jeruzsálem. Kudarcba fulladt az izraeli–palesztin biztonsági tárgyalások vasárnap este tartott fordulója, így elhalasztották négy ciszjordániai város biztonsági ellenőrzésének a közeli időpontra tervezett átadását a palesztin hatóságoknak. A Jeruzsálem közelében tartott négyórás tárgyalást röviddel éjfél előtt elnapolták, és a közeli napokban folytatják az egyeztetéseket arról, hogy Izrael milyen feltételekkel engedi át Jerikó, Kalkilíja, Túl-Karm és Ramalláh biztonsági ellenőrzését a palesztin félnek. (MTI)
Véres összecsapások Afganisztánban
Kabul. Legalább huszonöt halálos áldozata volt az elmúlt 24 órában Afganisztánban a kabuli kormányerők és feltételezett tálib harcosok közötti összecsapásoknak a pakisztáni határ közelében. Paktika tartomány hírszerzési főnöke szerint a kormányerők ellen támadó tálibokat „pakisztáni milíciák” segítették, akik társaik három nappal ezelőtti letartóztatásuk miatt indultak bosszúhadjáratra. (MTI)
A NATO vezetője fegyverbe szólítja a fiatalokat














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!