Röviden

Tőkés és Duray Szent István-díja Tőkés László erdélyi református püspök és Duray Miklós felvidéki politikus vehette át a Szent István-díjat tegnap Esztergomban. A márvány talapzaton álló 30 centiméter magas bronzszobrot – Melocco Miklós alkotását – és a díszoklevelet a Szent István-díj Alapítvány kuratóriuma ítélte az idén két olyan személynek, akik sokat tettek a határainkon túl élő magyarokért. (MTI) Medgyessy és Nastase vadászata Közös vadászaton vett részt tegnap Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök, valamint több magyar kormánytag, politikus és üzletember. Nastase a magyar kormányfő meghívására jött hazánkba vadászni. A hírt a román kormányszóvivő jelentette be. Információink szerint a hortobágyi halastavaknál mintegy kétezer tenyésztett tőkésrécét lőttek le, amelyek értéke hozzávetőleg ötmillió forint. A magyar kormányszóvivői iroda nem tartotta fontosnak, hogy tájékoztassa az eseményről a közvéleményt. (MN) Növekedést várnak a németek Wolfgang Clement német gazdasági miniszter szerint országának gazdasága némi növekedést tud majd felmutatni az idei év harmadik és negyedik negyedében. Elmondta: „két százalékhoz közeli” gazdasági növekedés lehet majd Németországban 2004-ben. Előzetesen a jövő évre a kormány szintén kétszázalékos növekedést jelzett. (MTI)

MTI
2003. 08. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.