Röviden

MTI
2003. 08. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szoborszentelés Tiszaszigeten
Szent István-szobrot avattak tegnap a Csongrád megyei Tiszaszigeten. A fehér márványból készült alkotást Gyulay Endre szeged–csanádi megyés püspök szentelte meg, ünnepi beszédet Schmitt Pál, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alelnöke mondott. A szombaton kezdődött és tegnap zárult – falunapi rendezvények keretében tartott – fesztiválon német, cseh, izraeli, litván, angol, finn és a helyi néptánccsoport is fellépett. (B. J.)
Emlékműavatás Szőnyben
Felszentelték a második világháborúban megrongálódott, s most helyi kezdeményezésre helyreállított Szentháromság-szobrot Komárom-Szőnyben, a Selye János Kórház kertjében tegnap. A több tízmillió forint értékű felújítást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 25 millió forinttal támogatta, a kiadásokhoz hozzájárult a helyi önkormányzat és több civil szervezet, gazdasági társaság is. (MTI)
Szili Katalin az államalapításról
Szükség van számunkra az ünnepekre, hogy egy-egy közösség ilyenkor együtt áttekintse múltját, gondoljon a jövőjére és ünnepelje a jelent – mondta Szili Katalin szombaton a tiszavárkonyi falunapon, hozzátéve: „Azt csak reményleni tudom, hogy van mit ünnepelnünk”. Az Országgyűlés elnöke beszédét az államalapítás ünnepe, a közelgő Szent István-nap méltatásával kezdte és úgy fogalmazott: „bölcsen gondolták a rendszerváltást követően az első szabadon választott parlament törvényhozói, hogy egyedül ez az ünnep alkalmas arra, hogy egybefogja (…) a magyarság egészét”. (MTI)
Szabolcsban sok a fiatal állástalan
Idén eddig 2400 munkanélküli vett részt képzésen vagy átképzésen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 4600 állástalan pedig az alkalmi munkavállalói könyvet váltotta ki, hogy elhelyezkedési esélyét javítsa. A múlt évi adatokkal szemben az idén háromszor több állástalan váltotta ki az ideiglenes elhelyezkedéséhez szükséges alkalmi munkavállalási könyvet. Júliusi szabolcsi munkanélküliségi mutatókból kiderül, a térségben 1,7 százalékkal,
35 090-re nőtt a regisztrált állástalanok száma. A pályakezdő fiatalok viszont a júniusihoz képest 28 százalékkal többen vannak, most 5136-an keresnek munkát. A nyilvántartásba vett fiatalok 35 százaléka diplomás, létszámuk közel kétszerese a tavalyinak. (MTI)
Uniós drogpolitika
Az Európai Unió országai általában nem közvetlenül a fogyasztást, hanem a kábítószer birtoklását és megszerzését büntetik, mindazonáltal egységes európai uniós joggyakorlatról nem lehet beszélni – mondta Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője. Kifejtette: Magyarországon a kábítószerrel való visszaélés törvényi szabályozása Európában a legszigorúbb, mivel a kereskedést akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is lehet büntetni. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.