Röviden

MTI
2003. 08. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mádl Ferenc fogadta Holló Andrást

Mádl Ferenc államfő tegnap a Sándor-palotában fogadta Holló Andrást, az Alkotmánybíróság új elnökét. A találkozó után Holló András elmondta: szóba került a testület működése, s az új alkotmány kérdése. (S. Á.)

Boross Péter 75 éves
Hetvenöt éve, 1928. augusztus 27-én született a Somogy megyei Nagybajomban Boross Péter. Az ’56-os forradalom idején forradalmi bizottsági tag volt, ezért internálták. 1965-től a Délpesti Vendéglátó Vállalat igazgatóhelyettese, 1971-től 1989-ig igazgatója. Az Antall-kormányban előbb a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt, majd tárca nélküli miniszterként felügyelte a Magyar Köztársaság Információs, valamint Nemzetbiztonsági Hivatalát. 1990. december 21-től belügyminiszter. Antall József halálát követően a kormányváltásig miniszterelnök. 1993-tól 2003-ig az MDF elnökségi tagja, s többször is a párt alelnöke volt. Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap levélben fejezte ki jókívánságait Boross Péternek. (MTI)

Postázzák a diákigazolványokat
A köz- és a felsőoktatásban tanuló, az idén beíratkozó diákok már 2003. szeptember elején megkapják új diákigazolványukat az iskolákban – tájékoztatta lapunkat az oktatási tárca sajtóirodája. A késve érkezett adatlapok, a határidőn túl befizetett csekkek, valamint az adathibás igénylőlapok feldolgozása folyamatos, az igazolványok ezekben az esetben is várhatóan szeptemberben érkeznek meg az iskolákba. (H. J.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.